Kis Cessna vészlandolása az autópályán Budaörsön

Felszálláskor nem húzott rendesen a hajtómű, ezért az oktató az autópálya aszfaltját kihasználva egyenesen leszállt az autópályák közös kivezető szakaszán Budaörsön. Szerencsére nem sérült meg senki, mert a közelben levő rendőrjárőrök már a gép ereszkedésekor megkezdték a helyszín biztosítását.

cessnaautopálya1

A rendőrség később az MTI-nek eljuttatott közleményében tudatta: amikor a BRFK járőrei észlelték, hogy a repülőgép alacsonyan száll és folyamatosan ereszkedik, gépjárművükkel mögé álltak és megkülönböztetett jelzéssel megkezdték a forgalom terelését, lassítását. A rendőri intézkedésnek is köszönhetően senki sem sérült meg és anyagi kár sem keletkezett – emelte ki a BRFK.

Vályi Csongor, a budaörsi repülőtér vezetője az MTI-nek elmondta: a pilóta és utasa oktatórepülést hajtott végre, amelyre a budaörsi repülőtérről indultak. Az oktató a felszállás után úgy érezte, gyengül a hajtómű, ezért úgy döntött, kényszerleszállást hajt végre az autópályán. A művelet alatt nem sérült meg senki, az autópályán haladó autók és a repülőgép sem – közölte.

cessnaautopálya2
Fotók: MTI Mihádák Zoltán

Tájékoztatása szerint a pilótáknak azt tanítják: ha a gép még repül, de már nem irányítható, azaz nincs vonóerő, akkor kényszerleszállást kell végrehajtani egy arra alkalmas területen – mondta. Ebben az esetben az autópálya volt a létező legjobb megoldás – fűzte hozzá.

Címkék: hirek    pilóta    repülőgép    repülőtér    vidéki repterek

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL