Emberes repülésre kapott engedélyt a Volocopter

Jól halad az új elvű elektromos légi jármű, a német Volocopter fejlesztése, megkapták az első gépükre a repülési engedélyt és a lajstromjelet.

vccim

Az utasszállító nagy gépeken már mindennapos dolog, hogy a pilóta egy dzsojsztikkal irányit. Mozdulatai bevitt adatokként átmennek a repülésirányitó számítógépen, ahol a program a bevitt kéréseket ellenőrzi és néha felülbírálja azokat, az Airbus pilóták nem is lelkesednek a rendszerért.

Két német közel tíz éve összehajolt és kisgépre kitalálta a fordítottját, akkor még nem hívták ezt drónnak. Hogyan lehet egy 18 kis rotorból álló gépet úgy vezetni, hogy az repüljön. Ha számítógép vezérli a folyamatot, a pilóta meg egy dzsojsztikkal beadja a kívánságokat. Az első felszálláskor egy repülőgép modellekhez használt távirányítót tartott a kezében a gépen repülő pilóta.

A felszállással meggyőzték a tartományi önkormányzatot, hogy a Volocopter repülőképes. A tartományi kormány több millió euróval támogatta őket az első prototípus kifejlesztésében, ami a Volocopter VC200 nevet kapta.

A start-up cég Kalsruhéban megépítette a hangárt és használta mellette a füves pályát a berepülésre. Távirányítással repültek vele először a csarnokban, majd kikötve sokszor a mezőn. Tesztelték a kabint, mit bír ki a zuhanásban, kisgépes mentőernyőt robbantottak ki, mert a kis rotorok nem adtak elég autó rotációt.

volocopter31volocopter32Volocopter

A kinti távirányítós ember nélküli berepülések során a VC200-at két embernyi súllyal terhelték, bevitték a repülést turbulenciába, amit a robot kiegyenlített. Vagy csak elengedték a botkormányt a földön, hogy a többit oldja meg a komputer lebegés, majd leszállás formájában.

Tavaly év végén a klimacsúcson Párizsban díjat nyertek, majd idén február elején megkapták az első lajstromjelet, kezdődhetnek az emberes repülések. Közben kidolgozták a hasznosítás irányát. Az egy, kettő és négyszemélyes változat mellett a konstrukcióból jó kis robot permetezőgépet szerkesztettek a mezőgazdaság számára.

Szellemesen autópálya feletti repülést javasoltak, ahol a Volocopterek ötven méter magasan követik a pálya vonalát és csoportosan, mint az autók haladnak előre. De elkészítették a Volocopter összehajtható és utánfutóra tehető változatát is.

Ezeket mind láthatjuk az alábbi videóban, amit a NASA új közlekedési igények workshopjára küldtek el.

Egy gondjuk van, az akkumulátor egyelőre csak húsz percnyi repülésre képes áramot adni. Bíznak az egész járműiparban, ahol fénysebességgel haladnak a nagyobb elektromos energia tároló aksik felé, no meg a gyors töltésben is értek el komoly eredményeket. Majd közvetve a saját eredményeivel segít nekik Elon Musk.

A kapacitásnövelés másik útja egy levegőben hajtott generátor, ami hibrid hajtást hozhat. Amúgy igyekezniük kell, mert a kínaiak Ehang 184 emberszállító drónja talán a legnagyobb vetélytársuk.

(Fotók és videó: Volocopter cég, fotós Nyikolaj Kazakov)

Címkék: drón    elektromos hajtás    repülőgép    ujdonságok

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL