Kitüntették a párizsi klímacsúcson a Volocoptert

Régi kedvencem, a német e-Volo startup, amely száz év után új elvet vitt a repülésbe, hatalmas kitüntetést kapott Párizsban a ENSZ klímaváltozási konferencia egyik záró rendezvényén. Remélem, hogy ez a díj majd megkönnyíti a Volocopter engedélyezését az egész világon.

repjegyvadász1

Az ENSZ párizsi Klímaváltozási konferenciáján – COP21 – a németek „Climate Champion COP21” néven kaptak díjat a Volocopterért, amely nemcsak egy eszköz, hanem egy elektromos hajtású környezetbarát mobilitási koncepció a jövő tömegközlekedésében is.

volo1

Ideje magyarul beszélni, hogy mi is ez a volocopter. 5 éve már irtunk róla, de azóta a cég Karlsruhéban a tartományi önkormányzat több millió eurós támogatásával levegőbe emelte a prototípust és kialakította a termék irányokat.

Szóval a volocopter az elektromosan hajtott kis rotorokból álló olyan repülőeszköz, amit alapesetben egy dzsojsztikkal lehet vezetni. A dzsojsztikkal betoljuk a jelet a számítógépbe, ott a program meg úgy táncoltatja a rotorokat, hogy az emelkedjen, süllyedjen, lebegjen, haladjon egy irányba. Nincsenek pedálok, a számítógép dolgozik a pilóta keze-lába helyett.

Volocopter

Mindebből következik, hogy a parancsadás mehet hanggal, sőt, jöhet a fedélzeten kívüli forrásból, vagy lehet előre programozva. A találmányban eleve benne van a pilótanélküli megoldás, hiszen nem a pilóta, hanem a számítógép hangolja össze a rotorok mozgását.

Prototípusuk a Volocopter VC200, a kétszemélyes változat 18 darab kis rotorral. Az elektromotorok a dupla rotor tartó körön a rotorok alatt ülnek. A prototípust mostanában repülik be távirányítással, már ültek a két székben 20 kilós zsákok, imitálva az embereket. Kompozit az egész, habkönnyű elemekből a rotor tartó kört darabokból egy mezőn össze lehet rakni. Az emberek mögött található a számítógép és az akkumulátor, a műszerfal egy kivehető tablet is lehet, miként a két ülés között található a dzsojsztik. Sok repülőgépet vezetnek már ilyen eszközzel, köztük nagyokat is.

VC100permetezőVC400

A jövőre tekintve épül majd egy személyes VC100 változat, ami a hobbi légi rollertől a James Bond-i filinget hozó 007-ig, de a biciklit vagy lovat kiváltó rendőr járgányig bármi lehet. De lesz négyszemélyes is, a VC400, sőt a hibrid hajtás bevonásával még több személyes is elképzelhető. Másrészt lesznek a kabin nélküli robot volocopterek, szintén több nagyságban, fotózás, csomagszállítás, permetezés és még jó néhány funkcióban.

A tömegközlekedésbe való beszállásukba bemutattak egy érdekes, de szerintem túl hagyományos megoldású, földillatú videót.

A repülőeszköz nem fér bele az eddigi fogalmakba, ezért a németeknél elfogadták a volocopter kategóriát, a légi közlekedési hatóság kiadta rá a vizsgálati előírásait. A cég vezetői Párizsban is tárgyalásokat folytattak a francia engedélyezésről.

Sajnos nincs még szó a kabinos drón változatról, amikor majd az utasok egyedül, kettesével, négyesével és így tovább beülhetnek valamelyik változatba. Aztán egy bájos női hang megkérdezi, hova repülnének szívesen. Az utasok bemondják az úti célt és közben gyönyörködnek a tájban, vagy filmet néznek, vagy dolgoznak a laptopon, vagy alszanak, ahogy jól esik. A menedzserek nem tülekednek a belvárosi utakon, hanem a székházuk tetejéről indulva a partner irodaházának tetején landolnak, nemrég még csak a sci-fiben láthattunk ilyet.

volo3

A képeken balról Alexander Zosel és mellette Stephan Wolf alapítók

Gratulálunk a szép díjhoz az alapítóknak és remélem, hogy 2016-ban lesz alkalmam látogatást tenni Karlsruhéban és videón bemutatni a repülésben várható szép új időket.

Címkék: drón    elektromos hajtás    helikopter    hiresség    ujdonságok

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL