Felrobbantották az orosz Airbuszt Egyiptom felett

Október 31-én a felszállás után lezuhant az orosz Metrojet nyugat szibériai légitársaság Sarm el Sejkből Szentpétervárra tartó járata. A vizsgálat megállapította, hogy a repülőgépet felrobbantották.

repjegyvadász1

A baleset napján azt lehetett tudni, hogy az Airbus A321 típusú repülőgép a levegőben esett szét, több mint húsz négyzetkilométeren szóródtak szét a roncsai és a több mint kétszáz utas és a személyzet közül senki nem élte túl a katasztrófát.

A LÉGIKATASZTRÓFA a jövőnek üzen című könyvünkben leírtuk általában a vizsgálat menetét és ezért eddig nem foglalkoztunk a rengeteg találgatással. Itt is rögzítették a roncsok helyét, megtalálták mind a két fekete dobozt, egyik a pilótafülke beszélgetéseit rögzíti, a másik pedig a repülési adatokat tárolja. Megvizsgálták a holtesteket, robbanóanyag maradványok után kutatva. Megrázó képek járták be a világsajtót, amik a galériában láthatók.

virágtenger

Virágtenger az áldozatok tiszteletére Szentpéterváron.
A baleset képgalériája

Tegnap este a Kremlben az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetője jelentette Putyin elnöknek, hogy a saját szakértőik vizsgálata alapján robbanóanyag maradványokat találtak, a repülőgép fedélzetén a levegőben egy házilagos készítésű bomba robbant, ettől esett szét a repülőgép. A katasztrófa oka minden kétséget kizáróan egy terrorcselekmény volt.

Azt még nem tudjuk, hogy a robbanóanyag hogy került a repülőgépre. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat 50 millió dollár jutalmat tűzött ki a további információkért. A Magyar Idők szerint pedig az egyiptomi hatóságok a repülőtér két letartóztatott munkatársát azzal vádolják, hogy segítettek robbanószerkezetet feljuttatni a szerencsétlenül járt repülőgép fedélzetére.

Címkék: hirek    katasztrófák    légitársaság    repülőgép

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL