Visszapillantás a miskolci repülőnapra

Két hete szombaton Miskolcon jártunk, napközben töltöttük fel az anyagokat a Facebook oldalunkra, majd később ugyanitt megosztottuk mások képeit, videóit is. Mindkettőt sokan látták, de hiányzik még hagyományos cikk formájában az élményeinkről szóló beszámoló.

repjegyvadász1

A Borsod Megyei Repülőklub nyolc év után szervezett újra repülőnapot, amit különlegessé tett a szomszédos Kassán állomásozó légi színház, a Retro Sky Team a nap folyamán történt többszöri fellépése. A bemutató kötelék egykori régebbi szocialista gépei háborús festést kaptak, kellő hangerővel a pilóták vadászüldözéssel és bombákkal, a földi kiegészítő csapatok pedig vaktölténnyel imitálták az egykori második világháború harcait.

mis15mis11mis17

A légi színház előadása látványos volt, de hiányzott egy magyar elbeszélő hang, aki irányította volna a közönség figyelmét. A szlovákok elmondták, hogy otthon mindig beszélnek és magyaráznak is előadás közben, csak itt nem találtak egy magyarul szépen tudó hozzáértőt. A Retro Sky Team alkonyatkor adott egy ráadást, fény és hangjátékkal, összehangolt repüléssel. Az alkonyati műsort nemrég találták ki, Miskolcon volt az ősbemutató.

Exif_JPEG_PICTURE1
Exif_JPEG_PICTUREExif_JPEG_PICTURE

A Team járja Európát, másnap reggel Lengyelországba repültek. Többnyire közforgalmi kapitányok a főszereplő pilóták, akik végre újra visszavehetik a kormányt, itt nincs robotpilóta. Ők még és már élvezik a nyitott Po-2 géppel a több mint kétszáz kilométeres repülést a Kárpátok hegyei fölött, ahol a pilóta ülés a bajtársiasság alapján mindig másnak jut. A többiek a gyorsabb Zlinek és Jakok zárt pilótafülkéjében repülnek át, a cuccot meg egy AN-2-es viszi. Levideóztuk a pilótafülkéjét.

mis51mis52mis53

A másik sztárvendég egy sugárhajtású egykori hazai pilóták által is ismert katonai oktatógép típus, az Aero Vodochody csehszlovák gyár által gyártott L-29 Delfin. A fekete szépség angliai kerülővel került a Komo Sky Team csapatába, a néhai Komócsi Zoltán tiszteletére és emlékére örökké az övé marad a hátsó ülés. A vadászgép pilótája Szakács Gábor közforgalmi kapitány, akivel a gép mellett interjút készítettünk, nemsokára publikáljuk majd.

A miskolci reptér füve először látott közelről merev szárnyú gépen sugárhajtóművet, pedig egykor ennek használatát a vadászpilóták a tartalék füves kitelepülős reptéren gyakorolták. A Delfin délben szállt le, de visszaindulásával megvárták a késő délutánt, amikor már a levegő úgymond vesztett túlzott hígságából. A szépszámú közönség élvezte a hajtómű hangját, megtapsolta a porfelhőből a pályán felemelkedő fekete szépséget és az illendő áthúzás végén a vezetett búcsú orsót is.

kupolaugrókforma2forma3

A Komo Sky másik, Apollo Fox bemutató köteléke mellett a reptéren állomásozó mentőhelikopter is műrepült és bemutatkozott a Magyar Kupola FormaUgró Csoport négy fekete ruhás és a Mart Air Force egy kék ruhás ejtőernyőse is. Ők az Ancsából először 600 méteren dobtak célszalagot, majd 1500 méteren ugrottak két rárepüléssel. Az első ugrásnál három nemzetiszínű kupola, a másodiknál pedig két kék kupola ejtőernyősei építettek lefelé egy alakzatot. Alul a vezér, a felette levők pedig odakormányozva beakasztották lábukat az ejtőernyős feje felett levő lábtartóba és gyakorlatilag hárman-ketten egy ernyőként szálltak látványosan a közönség felé. Majd földközelben szétváltak és begyűjtötték a tapsot a közönségtől.

mis1

Merész húzás volt, hogy a szervezők a több ezer látogatótól belépőjegyet szedtek, de bejött. Nagyon sokan séta repültek, az élő emblémát mutató kép mögött a legnagyobb utasrepültető, egy magyar apa-fia vezette An-2 látható. De sorban állt a közönség a kisebb gépeknél is, a jó öreg Rubik Góbé vitorlázó gépet is felvontatták többször utasokkal, egy kis srác a leszállás után körtáncot járt örömében.

Szerintem a Borsod Megyei Repülőklub jókor mutatta meg a nyolc év után a miskolci repülés erejét, tudva azt a tényt, hogy 2019-ben lejár a klub jelenlegi használati joga a repülőtérre. Sajnos akadnak olyanok is, akik a szomszédban levő nem túlzottan beépített, saját szabad területekkel még bőven rendelkező ipari park potenciális területét látják a nyolcvanéves repülőtér területén.

Reméljük, hogy a rajongó közönségnek és repülőbarátoknak csak egy évet kell várni a még impozánsabb miskolci légi parádéra és találkozzunk ott 2016-ban újra.

Címkék: akrobata    ejtőernyő    helikopter    katonai    pilóta    repülőnapok    repülőtér

2 hozzászólás

  1. Nagy Gábor

    2015. szeptember 1. @ 19:18

    A szlovákok nem találtak egy magyarul szépen tudó hozzáértőt? Vicces fiúk ezek, ugyanis a ,,szlovák” definíciója: az a cseh, aki tud magyarul. 😀

  2. Kincses Ferenc

    2015. szeptember 4. @ 15:01

    Már nagyon sok repülőnapon vettem részt, résztvevőként és nézőként is, de ez a repülőnap messze felülmúlta az eddigieket, látványában, az új légi színház Retro Sky Team által nyújtott látványos légi- és földi háború. Mely az összes repülést kedvelő idős és fiatal nézőben mély nyomot hagyott. Köszönjük a rendezőknek a csodás programot, azért a sokoldalú munkáért, hogy minden korosztály részére volt szórakozási lehetőség (ringlispíl, ugrálóvár stb) így a sok ezres nézők mindegyike remekül érezhette magát, mivel volt bőségesen étel-ital és látnivaló. Reméljük, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező repülőtér még nagyon sok évig fog rendezni ilyen látványos bemutatókat. Ugyanitt a régi megszokott területén, amihez reméljük a jövőben a város vezetése segítséget ad ahhoz, hogy a városképhez tartozó repülőtér a helyén maradhasson.

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL