Hidroplán Budapesten – sajnos csak keréken

Hétvégén egy ritka vendég, egy hidroplán járt Budapesten. Sajnos nem a Dunán, hanem csak Ferihegyen szállt le keréken tankolni. Reméljük, nemsokára egy kétéltű hidroplán már az úszótalpját is használhatja majd Magyarországon.

Pénteken a török Gözen Air Service légi taxi vállalat egy hidroplánja – hála a kétéltű felszereltségének – szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kisgépes termináljára. A Budapest Airport Facebook oldala szép képeket közölt róla.

vikingbp11

A hidroplán egy régi típus új köntösben. A kanadai DeHavilland gyár DHC6 Twin Otter néven több mint 800 darabot épített belőle 1965-1988 között. A többsége fix kerekes változat volt, sima úszótalppal többet használtak és repülnek vele ma is, mint kétéltű változatával.

kiskép

A Twin Otter rövid felszállóképessége miatt lett kedvelt kis repülőgép a világon. Kanadában pedig sima uszótalppal használják inkább, a kép mögött kattintva elérhető egy nagy kép, amit a típusról Vancouver-ben, a belvárosi hidroplánkikötőben készítettem.

A DHC csődje után két kanadai cég osztozott 8 darab gyártott típus örökségén. A híresebb a Bombardier, aki a legnagyobb 8-as tipust vette át és gyártja ma is Bombardier Q400 néven. A Malév-nak is volt több ilyen turbóhajtóműves gépe, az egyiket retro festéssel is ellátták.

Az egykori DHC 1-7 számú összes típus örökségét pedig a kanadai British Columbia-i Sidneyben működő Viking Air repülőgépgyár vásárolta meg, melyből mára a 6-os, a Twin Otter újraépítése jutott el a sorozatgyártásig. 2010 óta több mint ötvenet leszállítottak belőle, köztük tízes nagyságrendű a kétéltű hidroplán. A ferihegyi betonon parkoló török kétéltű hidroplán a 857 gyártási számú Viking Twin Otter Series 400.

Folytatás a Vizirepülés oldalunkon

twin otter

Címkék: képtár    repülőgép    repülőtér    vízirepülés

1 hozzászólás

  1. Katona Sàndor

    2015. március 24. @ 16:29

    Kètèltü hidroplàn helyett talàn jobb: amfibia

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL