Szupercella – a felhők felett sem mindig kék az ég

A repülőgép nagy fekete felhők között lavíroz, az utasok sem tudják, miért. Pedig ekkor a pilóták és a légi irányítók sokszorosan megdolgoznak a pénzükért a huncut és nagyon veszélyes szupercellák miatt.

Korábban a felhőfajták néhány válfajáról írtam, most a felhők egy időjárási jelenséghez, a szupercellához vezetnek.

Először a földről nézzünk rá. Az éghajlat változása ebben az évben szélsőségesebb volt, mint máskor. A nagyon meleg, párás, zivataros napok száma megdöbbentően nagyszámú volt a nyáron. Ez sokunkra hatással volt, akár éppen dolgozott, pihent vagy utazott. Amennyiben az utazás bármilyen válfaját éltük meg éppen a rossz időjárásban, mindenki tapasztalhatta annak rossz, ijesztő oldalát.

seress1seress2seress3

A fotók Balaton déli partján készültek 2014 július 30-án 18 óra tájban. Egy szupercella kialakulását látjuk a földről, meg a leszakadó eső utáni hangulatot.

A szupercella magyarországi tekintetben az 1980 évek előtt szinte ismeretlen volt a köznyelvben. Nyilván létezett a jelenség, de oly ritka volt, hogy heves viharnak gondoltuk. Az első nagy visszhangot keltő sajnálatos esemény, 2006 augusztus 20-i ünnepség Budapesten, ami emberi életeket követelt és nagy gazdasági kárt okozott. Manapság a szupercella az időjárás jelentések gyakori része és egy riasztó rendszer is létrejött az események folytán, ami naprakészen ad előrejelzést.

Exif_JPEG_PICTUREExif_JPEG_PICTUREExif_JPEG_PICTURE

A jelenség Prágában

Miért veszélyes a szupercella a repülésben? A jelenség nagy magasságban olyan koncentrációjú felhőzet, amely nagy mennyiségű csapadékot, jégdarabokat is tartalmaz igen hevesen mozgó áramlásban, amely mechanikai sérülés kockázatát rejti.

Karácsonyi könyvajánlatunk
repülésrajongóknak

A repülés ilyen időjárás körzetben például a flightradar.hu-n a laikus szemlélő számára kaotikusnak tűnhet. A légi közlekedés szerencsére erre jól felkészült, régen bevált módszereket használ. Szigorúan elkerüli az igen veszélyes zivatargócokat és megpróbál olyan útvonal módosítást alkalmazni, ami a lehető legkevesebb veszélyt és kényelmetlenséget jelenthet. Erre elsősorban a fedélzeti meteorológiai radar ad segítséget.

radar1cella2radar

A pilóták ilyenkor nemcsak szemmel, hanem a fedélzeti radaron, piros színben is látják és pontosan meghatározzák, milyen irányon kerülhetik el a veszélyes felhő gócokat. Számításba veszik a lehetőség szerinti zivatar feletti-alatti átrepülést, ha ez még lehetséges. A zivatar kerülés akkor válik összetetté, nehézzé, ha a zivatar multicellás, tehát több zivatargóc van jelen vagy frontális, ahol egy vonalba tömörült zivatarfelhők csoportját figyelhetjük meg.

Ebben az esetben már nagyon nagy figyelmet kell fordítani a fedélzeten a pilótáknak és a földön lévő légiforgalmi irányítóknak a biztonság fenntartására. Az utasok a fedélzeten is tapasztalhatják a turbulencia hatásait. Ilyen közegben az utasszállító gép hevesen rázkódik és időnként vad emelkedésbe vagy süllyedésbe kezd. De mi történik, ha mégis belerepül egy gép ilyen felhőzetbe?

seress4

Mögötte a szupercella ábrája, katt

A képen jól látható, a felhőzetben lévő jég megtette hatását. Az aggódók számára megnyugtatásul látható, a járat ennek ellenére problémamentesen földet ért. A gép ritkán repül bele a szupercellába, ha mégis, akkor a jó repülőgép tervezés maradéktalanul megvédi az utasokat a sérüléstől.

Az elkerülés fő szabálya miatt is biztosan állítható, hogy a repülés a legbiztonságosabb közlekedési forma a magas műszaki követelmények és a repülésben dolgozók magas kiképzési színvonala miatt.

Címkék: légi irányitás    pilóta    repülőgép    szakértő

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL