Egy hét, két katasztrófa a magán űriparban

Az első éles új rakétateszt közben felrobbant a SpaceShipTwo űrturista űrhajó, míg pár nappal korábban tűz miatt indulás után felrobbantották egy teherűrhajó rakétáját, amely a Nemzetközi Űrállomásra szállított volna élelmiszert és felszereléseket.

A Virgin Galactic űrturista cég régóta kínlódik, hogy az űrhajójához megfelelő rakétát fejlesszen ki. Az űrhajót egy anyahajó viszi fel a 14 kilométeres kilövési magasságba, ott kapcsol be a rakéta és tolja fel a hajót a száz kilométer magasságban levő pár perces súlytalansággal járó űrugrásra.

két pilóta1

Balról Rutan, jobbról Branson, köztük a két pilóta,
a kép mögött a SpaceShipTwo

A vállalat alapítója, az angol milliárdos nagybefektető, Sir Richard Branson két pilóta hat utas nagyságrendű űrhajót látott minimálisan gazdaságosnak. Ezért az Ansari X Prize díjat két pilóta egy utassal elnyerő Burt Rutan tervezőtől azt kérte, hogy jelentősen nagyobbítsa meg mind az anyahajót, mind az űrhajót.

Rutan cége, a Scaled Composites a feladatot sikerrel elvégezte, a több éve folyó teszteken jól szerepelt mind a kettes számú anyahajó, mind a kettes számú űrhajó. De ők nem hajtómű szakértők, ezért bevontak a munkába egy rakétafejlesztő céget. A nagyobb rakétával sajnos a földi próbáknál pár évvel ezelőtt már volt egy baleset, de végül eljutottak az éles rakéta tesztekig.

SpaceShipTwo Second  Powered Flight PF03 January 10, 2014honlap1honlap

A cégen nagy a nyomás, a 250 ezer dolláros elég borsos jegyár ellenére közel nyolcszáz foglalása van, már űrkikötőt építettek és Branson 2015 elejére ígérte az első utas repültetést.

Azonban a harmadik teszt sem hozta meg a megfelelő tolóerőt, a szükséges három Machnak csak a feléig gyorsult fel az űrhajó, ezért nagyobb hatásfokú és más összetételű szilárd hajtóanyagra váltottak. A sikeres földi próbák után ez volt az első éles bevetés.

A Mojave sivatagban levő kísérleti telepen az anyahajó felvitte az űrhajót az indulási magasságra, ahol az előírásszerűen levált. majd begyújtotta a rakétát és akkor történt a robbanás. Az űrhajó elemei szétszóródtak a földön.

A mentőfelszerelés ellenére a pilóta meghalt, a másodpilóta pedig ejtőernyővel ugyan földet ért, de súlyosan megsérült. A videón látható, hogy az NTSB, az USA Közeledésbiztonsági Felügyelete megkezdte a baleset kivizsgálását.

Nincs még vége, lapozzon

Címkék: katasztrófák    pilóta    polgári    űr

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL