Wizz Air járatok nemsokára a Győr-Pér repülőtéren?

Ma ünnepélyesen átadták a kibővített Győr-Pér repülőteret, amelyet mintegy 6,6 millió eurós beruházással tettek alkalmassá Boeing B737 és Airbus A320 típusú gépek indítására és fogadására. Az Audi gyári járatai mellett bejelentették, hogy fejlesztik a repülőtéri személyforgalmat is.

“Északnyugat-Magyarország fejlődése a bizonyíték az újraiparosítási politika sikerére” – mondta az eseményen csütörtökön Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki beszédében kitért arra, hogy a regionális reptereknek jelentős a tőkevonzó hatása.

átadás1

Emlékeztetett: a 2010-es kormányalakítás idején “Magyarország a szakadék szélén állt”, az akkor meghozott döntés alapján pedig arra helyezték a hangsúlyt, hogy az országot Európa termelési központjává alakítva, a válságból erősebben kerüljön ki, mint annak kitörésekor volt.

Kifejtette: a zászlóshajónak kijelölt autóipart illetően, amely mozgásba hozta az országot és egyes régiókat ugrásszerű fejlődésnek indított, az ország a kontinens egyik fellegvárává vált. Hozzátette, az Audinak fontos szerepe van abban, hogy Magyarországon 22 éve nem dolgoztak és fizettek adót annyian, mint napjainkban.

Elmondta, a kormányzat minden támogatást megad az utasforgalom növelésére, így a légikikötőt üzemeltető társasággal együtt folyamatosan egyeztetnek a Wizz Airrel, hogy a lehető leghamarabb, minél több európai célpontot lehessen elérni ebből a légikikötőből. A teljes beszéd a videón.

Budapest és Debrecen után – tesszük hozzá – Győr lehet a harmadik magyarországi Wizz Air város. Az előadók fényképei a Győr-Pér Airport oldalán.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere az eseményen azt emelte ki: a kormányzattal és az Audival közösen végigvitt fejlesztés után a város szeretne továbblépni, mivel fontosnak tartják a reptéri személyforgalom fejlesztését. A beszédek után pilótaként a levegőből bemutatta a vendégeknek a repülőteret és interjút adott nekünk.>>>>

átadás2

Szijjártó Péter, Borkai Zsolt és Thomas Faustmann
a sikeres repülés után

Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt: az elmúlt tíz évben döntően az Audi gyári járataival 165 ezer, csak tavaly pedig 30 ezer utas fordult meg a reptéren. Sokkal gazdaságosabban működhetnek azzal, hogy közvetlen légi járat köti össze a várost az Audi ingolstadti központjával.

Exif_JPEG_PICTUREExif_JPEG_PICTUREExif_JPEG_PICTURE

Dornier Do-328 az Audi gyári járat fő típusa

A munkatársak autós szállításához képest évi 120 ezer, a közvetett repüléshez viszonyítva 70 ezer munkaórányi időt takarítanak meg. Kérdésünkre elmondta, hogy a következő pár évben nem számit jelentős szállítási bővülésre, viszont a beruházások rossz időben is biztonságossá teszik a két gyár közötti forgalmat.

Közben megjelent az ünnepségen bemutatott, a repülőtérről az Audi által készített videó is.

Exif_JPEG_PICTURE

Végül Vadász László, a repülőtér igazgatója ismertette a 6,6 millió eurós beruházás műszaki részleteit. Bővebben >>>>>

Címkék: képtár    polgári    rendezvények    repülőtér    vidéki repterek

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL