Egyenlő feltételeket az európai légiirányitásban

A GATE ONE tagjai szorgalmazzák, hogy az európai légiforgalmi irányítás jövőjének jelentős átalakítását célzó, jelenleg zajló reformok (mint az Egységes Európai Égbolt program felgyorsítása vagy az EUROCONTROL átalakítása) során tegyék lehetővé az iparág jövőjére döntő hatással bíró testületek szerepének és összetételének kiegyensúlyozottságát, az egyenlő feltételek biztosítását minden résztvevő számára, beleértve a kis és közepes méretű kelet-európai léginavigációs szolgáltatókat is.

A GATE ONE, a három közép- és kelet-európai funkcionális légtérblokk (a Baltic FAB, a Danube FAB és a FAB CE) teljes légterét lefedő, 11 ország léginavigációs szolgálatait tömörítő stratégiai szövetség a múlt héten Budapesten tartotta soros tanácskozását.

A szövetség hét tagja (Magyarország, a Cseh Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Szlovákia, Románia, valamint Szlovénia légiforgalmi irányító szervezetei) szerint aggályos lenne, ha az Európai Bizottság által az európai légiforgalmi szolgáltatási rendszer modernizálására létrehozott K+F projekt (a SESAR) bevezetése során a régió kis és közepes méretű léginavigációs szolgálatai kimaradnának a projekt menedzseléséből (a GATE ONE további négy tagja már biztosította részvételét a programban).

A GATE ONE tagjai szerint elengedhetetlenül fontos, hogy a SESAR vezetésében való részvétel lehetősége minden szereplő számára mind jogilag, mind pedig a gyakorlatban is biztosítva legyen.

A GATE ONE tagjainak meggyőződése, hogy saját érdekképviseleti szervezetük, a CANSO brüsszeli irodája a gyorsan változó európai légiforgalmi irányítási környezetre való tekintettel kiegyensúlyozottabban, az érdekeket határozottabban képviselve és hatékonyabban kell, hogy működjön. Erről a tanácskozáson nyílt légkörű egyeztetés folyt a CANSO európai ügyekért felelős igazgatójával.

Címkék: hirek    légi irányitás

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL