Wizz Airbus a Duna fölött

A tegnapi dunai légi parádén először húzott át a Wizz Airbusa a Parlament előtt. Egyik pilótája viszont már nem először repülte ezt a különleges útvonalat, ami egyébként szimulátorral is izgalmas.

A nemrég átvett már cápaszárnyas Airbus A320 Csepel felől ereszkedett le a Duna fölé. Elegánsan alacsonyan, nyitott futókkal és fékszárnnyal, közel háromszáz kilométeres sebességgel húzott át a nézők legnagyobb örömére. A Margitsziget magasságában kezdte meg az emelkedést és tért vissza a reptérre.

wizzduna11

Az Airbus egyik pilótája Arday András oktató kapitány volt, aki már nem előszór repüli ezt az útvonalat. Ha jól emlékszem, korábbi ünnepi alkalmakkor a Li-2-vel és a talán egy An-2 géppel is repült már a Duna felett. Nyilván a különleges feladat végrehajtásakor előnyös a helyismeret.

wizzduna21wizzduna22besenyo1
Fotók: MTI

A Nagy Futam II repülős részében a másik újdonság Besenyei Péter képen látható felszállása volt az Erzsébet hídról, tegnapelőtt pedig kinn jártunk a budaörsi főpróbán.

A nagy vasmadár Duna feletti különleges átrepülését a profik alaposan megtervezik, a felkészülésről pár éve nyilatkozott nekünk videón az akkori Malév Boeing kapitánya.

Több évig próbálkoztam, de biztonsági okok miatt ilyenkor nem mehet a magunkfajta fel a fedélzetre. Az élmény miatt azonban kipróbáltam szimulátor pilótaként az útvonalat fordítva, a parlamentnél még jól elvoltam, de majdnem telibe trafáltam a Gellért hegyet.

Arday kapitány fogékony a hagyományőrzésre, pár éve egy Cessnával részt vett a százéves kötelék ködös tököli szökkenésében. Sajnos az idő akkor nem kedvezett annak, hogy a magyar motoros repülés létrejöttének századik évfordulóján a 25 gépből álló tisztelgő kötelék átrepüljön Rákos mezeje felett.

Címkék: akrobata    fapados    légitársaság    pilóta    rendezvények

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL