Retro műrepülés Tökölön

Tegnap délután a tököli repülőtéren Talabos Gábor a kedvenc gépén, a Zlín 226 Tréneren műrepülő alapfigurákat repült a Repülni JÓ Füzetek pályázatának nyertesével.

Pálfi Mária nyertes a férjét, Mágyel Istvánt nevezte az alapkiképzésre, elkísérte őket még a férj testvére is. Gábor a repülés előtt mindnyájunknak elmondta, hogy a Tréner igazi retro, hiszen 1962-ben gyártották, amikor a magyarok Budaörsön motoros műrepülő világbajnokságot nyertek ezzel a típussal, de nem ezzel a géppel.

István figyelmesen végighallgatta, milyen motoros műrepülő alapfigurákat repülnek majd. Ő ült előre, szoros bekötés, kabintető zárás, hajtóműindítás és már szálltak is fel a füves pályáról, mert a betont a lassan nyugdíjas korú gép nem szereti.

Csodás időben a kísérők nem különösebben izgultak a gépben ülő családtagjukért, mondták, hogy István készült a repülésre, leszállás után majd ő maga beszél róla.

Követtük a repülőgép mozgását, ahogy merült, az égre tört, orsózott, kicsit háton mutatta magát. Apró pontját sajnos nem tudtuk jól lefényképezni, talán a füst hiányzott, vagy inkább a teleobjektív.

Leszállás előtt Gábor egy áthúzással köszöntötte a földi szurkolókat, aztán már gurultak is be hozzánk a starthelyre. A nagy pillanat pedig a képen, Istvánt majd szétveti az adrenalin.

A műrepülés után István elmondta, hogy a felesége házassági évfordulójuk alkalmából lepte meg őt, mint a repülésért rajongót a hat darab digitális Repülni Jó Füzettel. És hab volt a tortán, hogy pluszban ők nyerték a fődíjat.

Hogy készültél a repülésre, kérdeztem. Interneten olvastam utána, de teljesen más lett, mint gondoltam, sokkal jobb érzések fogtak meg ott fenn a levegőben. A pilóta mindig bemondta, hogy mi következik, rá tudtam hangolódni.

Mi volt a legjobb a repülésben, kérdezem Istvánt tovább. A nagy függőleges körök. Az ember elindul, látja a gép orrát, fölemelkedik, fölemelkedik, még mindig emelkedik.

Nincs még vége, lapozzon

Címkék: első repülésem    képtár    pályázat    pilóta    repülőgép    repülőtér

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL