Új versenytárs a fapados szuperexpressz

A hagyományos légitársaságok Európán belüli forgalma fapados leányokba terelődik, miközben itt az új versenytárs, a fapados szuperexpressz. A vonatok elterjedésével a belföldi repülőjáratokra vajon ki fog felszállni? Persze nagy kérdés, hogy az Európai Bizottság barátinak vagy ellenségesnek és ezért visszafizetendőnek minősíti-e majd a szuperexpresszbe beletett állami támogatást.

Ouigo néven fapados TGV (szuperexpressz) járatokat indít a francia állami vasúttársaság (SNCF). A tavasszal induló vonatokra keddtől lehet helyet foglalni.

“Az új kínálatot 4 millió olyan franciának szánjuk, akik Párizson kívül élnek, és eddig inkább gépkocsival közlekedtek, és nem vonattal” – hangsúlyozta Guillaume Pepy, az SNCF elnöke az első égszínkék Ouigo TGV bemutatásakor a Párizstól keletre található Marne-la-Vallée (Eurodisney) állomáson. A fapados szuperexpresszek ugyanis a fapados repülőjáratokhoz hasonlóan a városközponttól távoli pályaudvarról fognak indulni április 2-tól Franciaország déli városai felé.

A fapados TGV-k naponta négyszer, hétvégén pedig naponta ötször fogják megtenni a Párizs-Marseille, illetve Párizs-Montpellier szakaszt oda-vissza, Lyonon keresztül, ahol meg is fognak állni. Marseille-ben és Montpellier-ben a városközpontban, Lyonban viszont a repülőtéren lesz a fapados vonatok állomása.

A járatokra évente 400 ezer helyet 10 euróért, egymillió jegyet pedig 25 euróért kínálnak, amely mintegy negyede a normál jegy árának. Az elsősorban családoknak és fiataloknak szánt új vonatokra kizárólag interneten, az Ouigo oldalán foglalhatók jegyek. A 12 év alatti gyermekeknek egységesen 5 euróba fog kerülni az utazás, a 4-8 fős csoportok tagjai pedig fejenként 20 euróért válthatnak jegyet.

“A beszállás zavarmentessége és a kényelem biztosítása érdekében” az utasoknak ezekre a vonatokra az indulás előtt 30 perccel fel kell majd szállniuk” – hívta fel a figyelmet az SNCF.

Az árcsökkentés érdekében a hagyományos TGV-khez képest az SNCF maximálisan kihasználja a szuperexpresszek adottságait. A négy kocsiból álló kétszintes vonatok hetente 62 alkalommal teszik majd meg a Párizs-Lyon-Marseille, illetve Párizs-Lyon-Montpellier szakaszt, ami vonatonként havi 80 ezer kilométert jelent, ez duplája a normál TGV-knek.

Egy fapados vonat összesen 1268 utast tud szállítani egyetlen osztályon, első osztályú kocsik ugyanis nem lesznek az Ouigo járatain, és az utasoknak a repülőgépekhez hasonlón hármasával kell majd helyet foglalniuk. A hagyományos TGV-re egyszerre ezer utas fér fel, első- és másodosztályon, kettesével egymás mellett. Büfékocsi sem lesz az Ouigón.

Repülni JÓ Online Kiállító Terem
Szántó Áron légifotói a Balatonról

A fapados vonatokra mindenki csak egyetlen bőröndöt és egy kézitáskát vihet fel ingyen, minden további csomagért 5 eurót, a konnektorok használatáért pedig 2 eurót kell majd fizetni.

Címkék: fapados    külföld    légitársaság    Párizs    polgári    repülőgép    szuperexpressz    ujdonságok

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL