Szuhoj Superjet 100 balesete

Ázsiai promóciós körúton egy bemutató repülés során hegynek ütközött az új orosz utasszállító repülőgép egyik gyári példánya. Nincs még meg a fekete doboz, de a baleset irányított földnek ütközésnek tűnik.

A Szuhoj Superjet 100 május 9-én Djakartában bemutató repüléseket végzett.

Tapasztalt berepülő pilóták vezették a repülőgépet, amely a hírek szerint süllyedésre kért és kapott engedélyt, csak a süllyedéssel elért magasság az repülési irányban levő és a ködbe burkolódzott hegycsúcs alatt volt.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség a balesetről készített egy infografikát, teljes képernyős nagyságban érdemes mind a négy tábláját átnézni.

A grafika is megerősíti az irányított földnek ütközés tényét. Ahogy azt a LÉGIKATASZTRÓFA könyvünkben is leírtuk, ennek az elhárítására már kitalálták és alapfelszerelésként alkalmazzák a földközelség jelző műszert.

Utazzon velünk busszal repülőnapokra

Ez erős hang és fényjellel figyelmezteti a pilótákat, hogy gond lehet.

Emlékszem, a kétezres évek elején a MALÉV pilóták két járat között képletesen elkötöttek engedéllyel egy Boeinget és lecsaptunk vele a Dunakeszi repülőnap közönségére több áthúzással. A pilótafülkében az ajtóból lenyitható ülésen bekötve ülőnek szóltak előre, hogy most minden villogni meg vinnyogni fog, mert az alacsony áthúzásnál a futók benn maradtak.

Lehet, hogy ebben a gépben nem volt ilyen műszer, vagy az nem működött?

Korábbi anyagaink:
Párizsban a szalonon kívül-belül levideóztuk a gépet
Százszemélyes jetek térhódítása
Exkluzív vendégvideó az SSJ 100 szűzrepüléséről

Címkék: katasztrófák    külföld    repülőgép

1 hozzászólás

  1. Gyula

    2012. július 31. @ 00:13

    Én nem hiszem, hogy “irányított földnek ütközés” történt! Amikor a földközelség jelző jelez egy elénk tornyosuló hegy miatt, az már nagyon késő van, kivételes eset, ha sikerül az ütközést elkerülni! Inkább az időjárási viszonyok, és a vizuális repülés lehetett az oka, figyelmen kívül hagyva a navigációs műszereket! Ez bizony egy stabil repülőgépen sokszor kísértésbe ejti a tapasztalt pilótákat is! Egy bizonyos, a repülésben be kell tartani a fegyelmet, aki hibázik, megfizet érte! EZ TÖRVÉNY!

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL