Malév vég egyben a Ryanair, Wizzair és a többi kezdete

Reggel végleg leállt a Malév, a délután végére elfoglalták piacát a korábbi konkurensek. 10 napja Michael O’Leary Ryanair főnök a budapesti Intercon- tinentálban viccesnek tűnő módon ígérte, hogy ha kell, egyedül betölti az űrt. Ma délutántól ez már tény, noha nem egyedül tette.

Ma reggel végleg leállt a Malév.

A reggeli sajtótájékoztatón két irány bontakozott ki:

Mi lesz az utasokkal és mi lesz a piaccal?

Kedden még az idei évre 750 ezer Malév foglalásról beszéltek, ezért nem megdöbbentő, hogy a délután végére a korábbi konkurensek hip-hop kitöltötték a piaci űrt.

A képen a győztes, aki 10 napja így búcsúzott Budapesttől, hogy ma délután különgéppel a helyettesét visszaküldje tarsolyában a következőkkel: bázisnyitás négy géppel Budapesten, 31 új célállomás és két hét múlva indulás.

Nem volt meglepetés, hogy a Wizz Air is lépett. A képen látható Váradi József vezérigazgató két gépes flottanövekedést jelentett be, így már hat repülőgép szolgál majd a budapesti bázison. Egy új célállomás – Bukarest – mellett járatsűrítések viszik el a kapacitást.

A SmartWings – képen még a leánykori nevén parkol Budapesten – délután szintén új, március elsején Budapestről induló menetrend szerinti járatokat jelentett be. Célállomások: február 11-től heti három alkalommal Tel-Aviv, áprilistól naponta kétszer a párizsi Charles de Gaulle repülőtér.

És végül még néhány szereplő.

Legyen Ön is Airshow Vándor

Air Berlin, Lufthansa új járatok, utóbbi február 6-tól Berlinbe, Hamburgba és Brüsszelbe repül, easyJet járatsűrítés a korábban Malévvel konkurensként repült városokból és még folytathatnánk a sort.

Legvégül pedig in memoriam Malév.




Fotók: Budapest Airport

Címkék: légitársaság

1 hozzászólás

  1. Csúcs

    2012. február 4. @ 14:14

    Csúúúcs! Miért nem dőlt be előbb a malév?????

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL