Liszt Ferenc repülőtéri hírcsokor

Októberi újabb forgalomnövekedés, új repülőtéri magazin, európai légiközlekedési csúcskonferencia 2013-ban, ezek hírcsokrunk elemei.

Óriási októberi forgalom

845 815 utas – ennyien fordultak meg a Liszt Ferenc repülőtér termináljain idén októberben. Ez egészen pontosan 9,2 %-os (több mint 71 ezer utasnyi) növekedés az előző év 10. hónapjához képest. Az éves forgalomnövekedés idén már 8,6 %-os (a tavalyi izlandi vulkánkitörés okozta kiesést leszámítva pedig 6,5 %). Januártól októberig 7,64 millió utasa volt a repülőtérnek, ami szintén a valaha elért legmagasabb szám ebben az időszakban, több mint 600 ezer fővel haladja meg a tavalyit.

Az előrejelzések szerint a fellendülés kitarthat az év utolsó harmadában is, így minden feltétel adott ahhoz, hogy teljesüljön a Budapest Airport várakozása és az év végéig a forgalom elérje a 8,7 milliót.


Még több Wizz friss

travelAIR magazin

Nemzetközi mintára negyedévente megjelenő repülőtéri magazint indít a Budapest Airport. A „travelAIR” címmel.

A nemzetközi színvonalú, nívós repülőtéri lap kifejezetten az utasok számára készül, ennek érdekében a repülőtér utazóközönségének szóló magyar és angol nyelvű minőségi tartalmak és utazással kapcsolatos érdekességek, információk egyaránt helyet kapnak a magazin hasábjain. Az ingyenesen hozzáférhető magazin a repülőtér valamennyi termináljában elérhető lesz az ún. földi és légi oldalakon, a tranzit és a VIP várókban.

2013: európai légiközlekedési csúcs lesz Budapesten

Budapestet választotta meg a Routes Europe, a kontinens legfontosabb éves légiközlekedési találkozóját szervező szakmai bizottság a 2013-as csúcstalálkozó helyszínéül. A sikeres pályázattal a Budapest Airport, a Magyar Turizmus Zrt. (a Magyar Kongresszusi Irodával együttműködve) és a Budapesti Turisztikai Hivatal közösen indult.


Highslide JS

Még több Qatar és képtár

A pályázat során a Budapest Airport és partnerei sikeresen bizonyították, hogy a magyar főváros alkalmas egy ilyen jelentős és ekkora méretű rendezvény befogadására. A döntés során számos kérdést megvizsgáltak: milyen Budapest légi összeköttetése és elérhetősége a delegációk számára, van-e megfelelő méretű és kapacitású rendezvényhelyszín, amely képes akár 200 légitársaság és 250 repülőtér küldöttségét befogadni.

Emellett megfelelő helyszínt kell biztosítani a rendezvény csúcspontját jelentő „Networking” gálaest számára és jelentős, minimum 3-5 csillagos szabad szállodai kapacitással kell rendelkezni a konferencia idejére, lehetőleg közel a rendezvényhez.

Korábbi anyagaink:
VIDEÓ: A Budapest Airport minden idők legjobb évére számít
Lufthansa A380-as Budapesten egy és kettő meg három és négy

Ajánlott link:
Budapest Airport

Címkék: hirek    repülőtér

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL