Green Flight Challenge – első rész

A kisgépek világában még soha nem rendeztek több mint másfélmilló USA dollár díjért repülőversenyt. NASA, Google a szponzorok, cél az emisszió mentes hajtás, bio-, gáz- és villanymotorok, illetve variációi erejének demonstrálása és fokozása.

Egy kaliforniai kis repülőtér ad helyet a héten a repülőversenynek, ahol a 13 indulóból már hét kiesett az előselejtezőben, köztük olyan nagy nevek is az elektronikus hajtásból, mint az Electra One vagy a Yuneec. Ők négyen maradtak állva:


Balról jobbra indulásra várva –
PhoEnix, EcoEagle, a tandem testű Taurus G4 és az e-Genius

PhoEnix eredetileg egy cseh gyártmányú könnyű sportrepülőgép, amit Jim Lee, az amerikai forgalmazó Rotax elektromos hajtással és különleges áttételekkel alakított át.

EcoEagle egy amerikai repülőmérnök egyetem tanára és diákjai által fejlesztett hybrid, amelyik gázmotorral való felszállás után a levegőben elektromos hajtásra vált át. Közel kétszáz diák több mint egy évig építette.

A harmadik kétszemélyes repülőgép az e-Genius nem egy garázsban kikopácsolt farokrotoros motoros vitorlázó gép, hanem egyenesen az Airbus kísérleti üzeméből származik. A hosszú távú elektromos hajtás iránti igény hozta létre.

Végül a negyedik gép is innen a szomszédból, a szlovén Pipistrel gyárából való. A két kétszemélyes vitorlázót Burt Rutan turista űrhajót hordozó repülőgépének szellemében összeépítették, középre helyezték el az elektro- mos motort és az akkumulátorokat, így lett négyszemélyes a Taurus G4.

A verseny követelményeit jól mutatja a következő plakát:

A táv kétszáz mérföld, amit két órán belül kell úgy teljesíteni, hogy egy utasra vetítve nem fogyhat több üzemanyag egyenérték, mint egy amerikai gallon, ami 3,6 liter. Az győz és viheti el a fődíjat, aki a legjobb sebességet és fogyasztást éri el.

Korábbi anyagaink:
Repüljön konnektorból
Az Airbus villanyrepcsije a Párizsi Szalonon

Ajánlott link:
Green Flight Challenge a NASA oldalán, ami a képek forrása is.

Címkék: elektromos hajtás    repülőgép    ujdonságok

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL