Moszkvai charter Sármelléken

Leszállt az első Moszkvából érkező gép a Fly Balaton Nemzetközi Repülőtéren, amely az elmúlt években leginkább németországi desztinációkból fogadott járatokat. Augusztus végéig kéthetente rendszeresen érkeznek gépek Moszkvából a Balaton partjára.

Az eddig téli charterek után itt az első nyári orosz gép, a Skyexpress Boeing 737-500-asával 131 utas érkezett Sármellékre 13 napos balatoni nyaralásra. A Skyexpress az első orosz fapados légitársaság Vnukovói repülőtéri bázissal.

Highslide JS

A Fly Balatonnál április közepén kezdődött a nyári szezon, a reptér azóta hetente három-négy charter-járatot fogad. Frankfurtból és Düsseldorfból hetente, Hamburgból, Berlinből és Erfurtból, illetve Lipcse és Drezda reptereiről kéthetente érkeznek a járatok – egészen október közepéig.

„Bár már csak a jövő évben számolunk menetrend szerinti járatok indításával, ettől függetlenül a reptér forgalma elvárásaink szerint alakul” – hangsúlyozta dr. Mihálka Tibor, a repteret üzemeltető FB Airport Kft. kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója. „Moszkvából most érkező, összesen nyolc járat jelentős lépés, hiszen a balatoni reptér megjelent a mind nagyobb vásárlóerővel bíró orosz piacon, így a lehetőségek kiaknázásával esélye nyílik további járatok fogadására is”.

A társaság 2010 áprilisában dobott mentőövet a felszámolási eljárással terhelt reptérnek. Az FB Airport Kft. az elmúlt évben a légikikötő újraindítását, az egész éven át tartó működés feltételeinek megteremtését tűzte ki célul.

Napi ajánlatunk:
Beluga a GÉPMADARAKban
Hidroplánok Irországban

Fontosnak tartották, hogy a légikikötő több lábon álljon, ezért a társaság új vezetése nem csupán az utasszállítás fellendítésére kívánt koncentrálni. Az FB Airport Kft. a légiközlekedés minden üzleti szegmensben meg kíván jelenni, amit lehetővé tesznek a reptér kiemelkedően jó adottságai és rendkívül költséghatékony működése is.

„Önmagában jelentős érték, hogy sikerült megtartani a légiközlekedés térképén a balatoni repülőteret. Az idei esztendő feladata a járatok számának bővítése, a cargo-forgalom megerősítése és a kisgépes forgalomhoz kapcsolódó szolgáltatások további fejlesztése” – emelte ki a kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgató.

Korábbi anyagaink:
Áprilisban indul a szezon a Fly Balaton Repülőtéren
S7 – egy orosz légitársaság fényes zöldes festésben

Ajánlott linkek:
Fly Balaton Nemzetközi Repülőtér
Skyexpress Orosz Fapados Légitársaság

Címkék: fapados    hirek    repülőtér

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL