Repülő rekorderek a Malévnál

Kilenc maléves légiutas-kísérő és öt pilóta vette át tegnap Martin Gauss, vezérigazgató és Fehérváry Géza, üzemeltetési vezérigazgató-helyettestől a „2010. év LEG”-je elismerést. Azok kapták a díjakat, akik felsőfokon teljesítettek a levegőben, a tavalyi évben a legtöbbet repültek, a leggyakrabban öltötték magukra a Malév egyenruhát, és bizonyították, hogy hivatásuknak élnek.

A Malévnál immár negyedszer adták át a „LEG”-eknek járó elismeréseket, melynek során a légitársaság felső vezetői köszönték meg a kollégáknak a tavalyi évben nyújtott, kiváló, minőségi és „mennyiségben első” teljesítményüket.

A légiutas-kísérők között díjazták az éves és havi szinten legtöbb felszállást és repült órát elért, az egy felszállásra jutó leghosszabb repült óra birtokosát, valamint a részmunkaidős kollégák között ugyancsak a legtöbb repült órát elért stewardesst. A pilóták között beosztás és a repülőgép típus szerinti különböző kategóriákban osztották ki a „LEG”-ek díjakat.

Éves szinten a legtöbb, 561 felszállást Nagy Zsuzsanna vezető légi utaskísérő érte el, míg a legtöbb repült órát Nyíri Melinda légi utaskísérő teljesítette. A legforgalmasabb hónapban, augusztusban Gáspár Emőke, légi utaskísérő a rekorder 106 óra 20 perces repült idejével.

A pilóták között Kraszlán Gábor kapitány az abszolút csúcstartó, 2010-ben mintegy 822 óra 56 percet töltött a levegőben a Malév egyik Boeing 737-esét navigálva.

Korábbi anyagaink:
VIDEÓ: Vizimentési gyakorlat Malév legek-kel
Videó: Malév 2008 évi leg-jei

Ajánlott link:
Magyar Légiközlekedési Vállalat

Címkék: hirek    légitársaság

2 hozzászólás

  1. Repülni jó » Malév húsvéti hírcsokor

    2011. április 27. @ 11:19

    […] anyagaink: Buszok a vidéki Malév utasoknak Repülő rekorderek a Malévnál Retro festés a 65 éves Malév tiszteletére Vendégfotók […]

  2. Szabó László

    2011. július 8. @ 23:42

    Tisztelt Malév az önök gépükön utazni megtiszteltetés.
    Nem először utazom külföldre de eddigi utam során most utaztam először önökkel és mondhatom a legjobb légitársaság az önöké. Kellemes már az első perctől kezdve beszálláskor kedves fogadtatásban volt részem, felszolgáláskor úgyszintén az egész utamat nagyszerűen töltöttem a légitársaságuknál.
    Köszönettel:. Szabó László

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL