Vadonatúj géppel Budapesten a Jet2.com

Tegnaptól vadonatúj Boeing 737-800 új generációs gépet állított szolgálatba a budapesti járaton a leeds-i központú Jet2.com, a brit diszkont légitársaság.

Budapesti idő szerint pontosan 16:59-kor, azaz hat perccel a menetrend szerinti érkezés előtt landolt a Ferihegyi repülőtér 13R futópályáján a brit Jet2.com diszkont légitársaság új utasszállító gépe. A Boeing 737-800-as a Jet2.com által megrendelt változatban összesen 189 kilenc utasnak biztosít ülőhelyet.

Highslide JS

Korábban a légitársaság a flotta régebbi, 737-300 Classic típusú gépeit használta, amelyek 148 utast szállítottak. A brit fapados légitársaság az egyre nagyobb utas igények miatt döntött úgy, hogy az első, idén rendszerbe állított nagyobb kapacitású gépet a budapesti járaton kezdi el üzemeltetni.

Highslide JS

A leeds-i székhelyű Jet2.com eddig elsősorban az észak-angliai város és Budapest között közlekedtetett repülőgépet, áprilistól azonban megnyitja a skót főváros, Edinburgh és Ferihegy között is az új járatot. (Korábban a Ryanair ír fapados társaság működtetett Glasgow-Budapest járatot, de azt tavaly ősszel megszüntette).


Talán a tél miatt nem így reklámozzák Budapestet

Az előzetes tervek szerint eleinte heti négy alkalommal repül a Jet2.com gépe Edinburgh és Budapest között. A járat megnyitásáról hosszú időn át egyeztettek a Budapest Airport és a Jet2.com szakemberei, majd tárgyalások utolsó szakaszában a Magyar Turizmus Zrt. is hozzájárult a járatindításhoz a Légi Marketing Alap nyújtotta támogatási lehetőséggel.

A Jet2.com Boeing 737-800-as gépe nemcsak több utast szállíthat, hanem korszerű, takarékos hajtóműveinek köszönhetően lényegesen kevesebb a káros anyag kibocsátása és jobb az utaskilométerre számított kerozin felhasználása is.


Repülnek Boeing B757 típussal is a harmadik képen

A repülőgép szárnyvégére felszerelt áramlásterelő törővégeknek (ún. sharklet-eknek) köszönhetően pedig sikerült tovább csökkenteni a repülőgép légellenállását és ezzel további 1,5-2 %-kal csökkenteni az üzemanyag fogyasztást.

Korábbi anyagaink:
Interjú a Budapest Airport légiközlekedési igazgatójával
VIDEÓ: Ferihegyi fejlesztések

Ajánlott linkek:
Jet2.com Diszkont Légitársaság magyar nyelvű oldala
Budapest Airport

Címkék: fapados    hirek    légitársaság    repülőtér

1 hozzászólás

  1. Repülni jó » Javuló jelek januárban Ferihegyen

    2011. február 21. @ 16:44

    […] anyagaink: Vadonatúj géppel Budapesten a Jet2.com A Wizz Air öt új szezonális járatot indit Közvetlen járat […]

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL