Képek a Gelendzhik-i repülőnapról

Az amerikai regénycímet kölcsönözve elfújta a szél az idei fekete tengeri vízirepülő fesztivál, a Gidroaviasalon repülési programját azon a két napon, amikor ott voltunk, hazafelé még a Boeing B737 típusú kereskedelmi repülőgép sem tudott a város repülőterén leszállni.

A két évvel ezelőttihez képest sajnos új Beriev repülőgépet a gyár kísérleti telepén nem láttunk.

Highslide JS

Lesz majd egy interjú a képen látható Beriev Be-200 típus személyszállító változatának kísérleteiről, illetve egy beszámoló a fenti géppel való repülésünk előkészületeiről, de a gyár honlapján is beharangozott új típusok egyelőre nem kerülnek gyártásba.

Az érdeklődő közönség így kívül-belül szemrevételezte a parkolóban kiállított repülőgépeket, melyek közül a fehér és kék színű Beriev Be-103 mellett – első képkocka – több új főként Szamarában gyártott gép is szerepelt a kínálatban.

Highslide JS

Ezek hasonló elven épült csónaktestű, felső szárnyas, két motoros 4-6 személyes amphibiák.

Mutatunk még szomorú pilóta arcokat a briefingen, a pilóta tájékoztatón, ahol a képen látható hölgy a magas hullámokat és a viharos szelet és örvényeket sajnos pontosan jövendölő meteorológus. A repülés élményét végül a helikopterek és a szárazföldről felszálló vadászgépek adták másnap, de a helikopterek sem szálltak le a vízre.

Régóta járjuk a világot vízi repülés ügyében, de még soha nem jártunk úgy, hogy az egész sava-borsát, a vízről való fel- és leszállást a szél ellehetetleníti. Azért nem maradunk repülés nélkül, mert az első napi korlátozott programú megnyitóról vetítünk majd egy vendégvideót.

Highslide JS

Itt még felszállásra várunk

Utunkat szponzorálta az 1000út Utazási Iroda, az orosz utazások szakértője, köszönet érte.

Korábbi anyagaink:
Vendégvideó: Gidroaviasalon 2010
Beriev típusok, történetek, képek, videók a GÉPMADARAK-ban

Ajánlott linkek:
Gidroaviasalon
Beriev Repülőgépgyár

Címkék: Gelendzhik    képtár    repülőnapok    vízirepülés

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL