A Malév kivonta a Fokker 70 típust

A magyar légitársaság Fokker 70-es repülőgépei a Malév színeiben kereskedelmi repülést 2010. január végétől már nem hajtanak végre.

A flotta racionalizálása még egy lépéssel közelebb viszi a légitársaságot az üzleti stratégia és a piaci növekedés sarokkövét jelentő célkitűzéséhez, hogy a Malév Közép-Kelet Európa vezető légitársaságává váljon.

„A Malév megfelelve 2009-es vállalásának, sikeresen végrehajtotta flottájának két típusra történő egyszerűsítését. A géppark egységesítése során öt darab Fokker 70-esünket kivontunk a forgalomból és sorban adjuk vissza tulajdonosának, az AWAS Leasing Company-nak.

Highslide JS

A Malév így az idén már csupán két típusból álló flottával repül: 18 db Boeing 737 NG repülőgéppel és a regionális forgalmat bonyolító 4 db Bombardier Q400-assal. Az egyszerűbb flottaszerkezet jelentősen csökkenti társaságunk karbantartási és üzemeltetési költségeit, melyek kedvező hatásai a 2010-es esztendőben már érvényesülni fognak.” – mondta Martin Gauss, a légitársaság vezérigazgatója.

A légitársaság gépparkja 2008-ban még igen változatos képet mutatott, a flotta gerincét természetesen az új generációs Boeing 737-esek alkották, emellett ugyanakkor még a szélestörzsű Boeing-767-esek, a Fokker 70-esek, Bombardier CRJ-200-as gépek, sőt még egy az újonnan érkezett Bombardier Q400-as is repült a Malév színeiben. A flottaegyszerűsítési programot a heterogén géppark egyszerűsítése céljából indította el Martin Gauss vezérigazgató 2009 nyarán.

Az első Fokker 70-es, kéthajtóműves sugárhajtású regionális utasszállító repülőgép 1995 végén kezdett el repülni Malév színekben. A HA-LMA lajstromjelű gép a hosszú táv kivételével a Malév szinte összes célállomását megjárta, utolsó útját januárban Tiranába teljesítette.

A múlt héten visszaadott gépet, további négy Fokker 70-es követi a sorban, melyek a következő fél évben a szükséges javítási és karbantartási munkák elvégzését követően kerülnek vissza a lízingcéghez.

A Malév jelenlegi flottájának egyik típusát a világ legnépszerűbb, közepes hatótávolságú, utasszállító repülőgépe, a Boeing 737 NG gépcsalád adja. Mellettük a kanadai Bombardier repülőgépgyártó 72 személyes, Q400-asai repülnek Malév-színekben.

A turbópropelleres repülőgépek gazdaságos megoldást jelentenek egy olyan nehéz időszakban, amikor a kerozin ára kiszámíthatatlanul változik, a jegyárak pedig csökkennek az éles piaci verseny és a gazdasági válság miatt. Az összehangolt, egyszerű flotta-szerkezet ugyanakkor segítheti a légitársaság piaci pozícióinak javítását.

A jelenlegi Malév flotta géptípusai:
Boeing 737-800 NG 5 darab repülőgép, Boeing 737-700 NG 7 darab repülőgép, Boeing 737-600 N 6 darab repülőgép, Bombardier Q400 4 darab repülőgép.

Igy a Malév flottája jelenleg összesen 22 darab repülőgépből áll.

Korábbi anyagaink:
Kétszázezerrel több utas repült a Malévvel 2009-ben
Uniós szakember a Malév élén

Ajánlott link:
Magyar Légiközlekedési Vállalat

Címkék: hirek    légitársaság

1 hozzászólás

  1. Repülni jó » 20 milliárddal csökkentek a Malév üzemelési költségei 2009-ben

    2010. április 6. @ 13:47

    […] Korábbi anyagaink: Vasárnaptól nyári menetrend a Malévnál Malév kivonta a Fokker 70 típust […]

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL