Névadó pályázat nyertesei

Megismerkedhetünk az első magyar robotrepülőgépre kiírt névadó pályázatunk nyerteseivel, akik már átvették díjaikat. Nem meglepő, hogy közel áll hozzájuk a repülés valamelyik ága-boga, erről is beszélnek bemutatkozásukban. Mindenki külön oldalon szerepel, ezek a nevek szerint bármelyik oldalról linkelhetőek.

Varga Richard az egyik első díjas – Turul névadó

Rengeteget szörfölök a neten, információgyűjtés, vásárlás, zenehallgatás és különböző online igényelhető szolgáltatások érdekelnek, a pályázatra is böngészés közben találtam.

A névválasztásomnál elsősorban a magyar irányvonalat szerettem volna kiemelni, ha már magyar fejlesztésű a robotrepülő.

Ezt a döntésemet sok esetben próbálták kikezdeni, de én minden esetben elhárítottam azokat a véleménynyilvánításokat, amelyek szinte nem álltak másból, mint az általam javasolt név ideológiai kivesézéséből illetve politikai hátterének kiemeléséről…sajnos.

A végül győztes, Turul név elsőként jutott eszembe. Igazából nem is tudom miért pont az, de az internetnek hála sok adatot találtam, sőt számomra új dolgokat is olvashattam a legendáról. Szóval miután átolvastam a Wikipedia-ban a történetet, bár több névvel is pályáztam,
tudtam, hogy ez lesz a megfelelő.

————————————————————————-
Az első magyar robotrepülőre kiírt
névadó pályázat
nyertesei bemutatkoznak:
Varga RichárdBató AndrásVarga András
————————————————————————-

A honfoglalás mitikus történetében a Turul segítségével jutottak el a magyarok az új hazába. Arra gondoltam, ez nagyon találó, és a cég számára is eladható marketing külföldön egyaránt.

Magamról szólva 26 éves vagyok, egy győri telephelyű autóipari cégnél foglalkozom termékváltoztatások koordinálásával. Szenvedélyem az autók, s régi álmom egy veterán autó birtoklása illetve felújítása.

Munkámnak köszönhetően többnyire Budapest/ Bécs- Frankfurt útvonalon közlekedő járatokkal repültem Malév, Lauda Air, Lufthansa, Austrian Airlanes társaságokkal Airbus A320 és Boeing 737 gépeken. A legjobban a Lauda Air stewardess-szei tetszettek a farmer egyenruhában.

De már kijutottam Kínába is, ahova egy Airbus A340 utasszállítóval repültem közel 12 órát.

Legutóbb barátnőmmel közösen repültünk a gödöllői reptérről egy négyszemélyes kisgép fedélzetén. Nagyon nagy élmény volt, nemcsak a Dunakanyar látványa miatt, hanem mert körülbelül 20 percen át vezethettem is a gépet! A páromnak ez volt az első repülése.

Következő oldal

Korábbi anyagunk:
A névadó pályázat eredményhirdetése

A szponzorok linkjei:
Vértes Hotel Siófok
Wizz Air Diszkont Légitársaság
Alabástrom Panzió Bogács

Címkék: pályázat

STA TRAVEL