Elhunyt a sárkányrepülő feltalálója

Az amerikai South Shore-ban, 97 éves korában elhunyt Francis Rogallo.
1949-ben szabadalmaztatta találmányát, a parawinget (ernyőszárnyat), amely aztán Rogallo-szárny néven lett a világszerte elterjedt sárkányrepülő-szerkezetek őse.

A parawing ejtőernyőanyagból készült, hozzávetőleg A-alakú, puha textilszárnyú sárkány volt, amelynek két oldalát és a középvonalát keményre felfújható flexibilis gumicsövek merevítették. A terhet ejtőernyő-zsinórzattal erősítették alája. Az összecsomagolható szerkezet – a visszatérő hordozórakétáról történő leválása után – automatikusan felfújódva juttatta földre szállítmányát.

Az Aviation Week írása szerint a kutató mérnök feleségével, Gertrude-dal a NASA megbízása alapján a hatvanas években már azon munkálkodott, hogy a Gemini-űrhajók leszállításához fejlessze tovább találmányát.

Több alkalommal sikerült is rakétával magasra feljuttatott, kerekekkel felszerelt Gemini-makettet önműködően nagy távolságra elsiklatni és zökkenőmentesen landoltatni a parawinggel. A NASA mégis úgy döntött, hogy inkább a hagyományos ejtőernyőcsokorral eresztik vissza a földre (vagy vízre) az űrkabinokat és űrhajókat.

Ám a Rogallo-szárny sporteszközként villámgyorsan elterjedt. Az első darabok pontosan megegyeztek a találmányban leírttal, csak a merevítőket alkották fa- vagy műanyag rudak. A siklórepülők ejtőernyő-hevederrel “vették magukra” a körülbelül ötméteres szárnyszélességű szerkezetet, és egy lejtőről széllel szembe futva rugaszkodtak el. A repülők testrészeik előre vagy oldalra való mozgatásával kormányozták a szerkezetet.


Tervezett a NASA részére repülőgépeket is

Nemsokára azonban már zsinórzatot alkalmaztak az irányításra, és a szárnyakat is mind szélesebbre építették. Nem telt el sok idő, és a sárkányrepülők már órákig vitorlázhattak-cirkálhattak a levegőben, sőt jelentős távolságra is el tudtak jutni a feláramló termiket vagy a lejtők melletti emelőszelet hasznosítva. Aztán megjelentek a merevítő rudazat nélküli, banán alakú siklóernyők, amelyek alatt a felszállás után már kis “hintán” ül vagy “hálózsákban” hason fekszik a sportoló.

Következtek a kettős rétegű, a szembeszéltől felfúvódó, gumimatracra emlékeztető paplanernyők, majd megjelentek a hátizsákszerűen felölthető, kis benzinmotoros légcsavarral hajtott sárkányok is.

Továbbfejlesztették az eredeti, A-alakú, merevített szárnyúakat is azzal, hogy alájuk kis háromkerekű kocsit, “trike”-ot kapcsoltak. Azokban a vezető és utasa már kényelmesen ülve szállhat fel és le, a kis motorral pedig jelentős távolságra repülhet.


A képen feleségével,
aki egyben munkatársa is volt

Az ejtőernyős kommandósok is áttértek a hagyományos, gomba alakúakról a jól kormányozható siklóernyőkre, amelyekkel a kiugrási magasságnál tízszerte messzebb lévő célig is pontosan, csendben és észrevétlenül képesek elsiklani.

Címkék: ejtőernyő    sárkányrepülő    siklóernyő    történelem

2 hozzászólás

  1. Köröszturi Jenő (Sáska)

    2009. szeptember 25. @ 15:49

    Nyugodjon békében! Köszönjük az ejtőernyősök nevében a találmányát.

  2. Nagy Dániel

    2009. szeptember 28. @ 20:06

    Az egyszerűségében rejlett a nagyszerűsége, mégis átformálta a világot. Köszönjük!
    Nyugodjon békében!

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL