Pánikot keltett Obama gépe New Yorkban

Szokatlanul alacsonyan repült, s ezzel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások rémét idézte fel sokakban három katonai repülőgép, köztük egy elnöki Boeing 747-es helyi idő szerint hétfőn New Yorkban. A Fehér Ház bocsánatot kért a történtek miatt.

A három gép néhány kört tett meg a Szabadság-szobor körül, a Hudson folyó fölött, Manhattan déli részén.

Top 5


Interjú az űrturistával
——————
Tóksó a hőlégballonról
——————
Magyarok Friedrichs- hafenben
——————
Sivatagi airshow
——————
Vízimentési gyakorlat

Több irodaépületből evakuálták az ott dolgozókat a felhőkarcolók között szálló utasszállító és az azt kísérő vadászgépek láttán, sokan a 911-es segélyhívót tárcsázták. Egyes hírek szerint több ezren szaladtak ki az utcára.

Az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság (FAA) közölte: a műveletet a védelmi minisztérium engedélyével hajtották végre azért, hogy fényképfelvételeket készítsenek, s előzetesen értesítették az FAA-t, s a szövetségi és a helyi hatóságokat is.

Az esetért bocsánatot kért Louis Caldera, a Fehér Ház katonai hivatalának vezetője. Mint mondta, vállalja a felelősséget a döntésért. Obama egyébként nem volt rajta a Boeing-gépen.

Michael Bloomberg, a metropolis polgármestere azt mondta, dühös, amiért a hatóságok nem tájékoztatták megfelelően előre a közvéleményt. Hozzátette, ha előre tudta volna, mi készül, megpróbálta volna lebeszélni a szervezőket a tervről, hiszen, mint mondta, a New York-iak a Világkereskedelmi Központ ikertornyainak lerombolása miatt érthetően még mindig nagyon érzékenyek, ha repülőgépek alacsonyan szállnak a terrortámadás helyszíne, a ground zero környékén.

Korábbi anyagunk:
Boeing 747 a GÉPMADARAKban

Címkék: félelem    hirek    katonai    külföld

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL