Uniós szakember a Malév élén

Martin Gausst nevezte ki a Malév új vezérigazgatójának a légitársaság Igazgatósága április 20-i hatállyal. A német szakember mintegy húsz éves tapasztalattal rendelkezik a légiközlekedés területén, melyre az európai uniós légiközlekedési piacon tett szert.

Martin Gauss már megismerkedhetett a Malévvel, hiszen eddig több hónapja tanácsadóként dolgozott a vállalatnál. Kinevezését követően megköszönte a tulajdonosoktól kapott bizalmat és Fehérváry Gézának az elmúlt hónapokban végzett munkáját, aki a továbbiakban ismét üzemeltetési vezérigazgató-helyettesként vesz részt a vállalat irányításában.

Martin Gauss vezérigazgatói kinevezését követően elmondta: „Új irányra van szükségünk ahhoz, hogy a Malévet keresztül tudjuk navigálni a jelenlegi piaci krízisen, és hogy fel lehessen készíteni a légitársaságot a jövő kihívásaira.

Ilyen helyzeten már többször vezettem át sikerrel más légitársaságokat. Ahhoz hogy ez most is sikerüljön jelentős átalakításra és fordulatra van szükség. Teljes erőmmel azon fogok dolgozni, hogy a Malév egy erős légitársaságként újra Magyarország elismert ’nagykövete’ lehessen.”

Martin Gauss 1992-ben B737-es pilótaként kezdte légiközlekedési karrierjét a British Airways leányvállalatánál a Deutsche BA légitársaságnál, és már 1995-től szerepet vállalat a légitársaság menedzsmentjében. A Repülés-üzemeltetési Ellátási Osztály vezetőjeként dolgozott, majd a Földi Üzemeltetési Osztály irányításával bízták meg. 2002-ben repülés-üzemeltetési igazgatónak nevezték ki, ebben a minőségében a teljes hajózó és légiutas-kísérő személyzetért és az üzemeltetési osztályért volt felelős.

A British Airways 2003-ban eladta a DBA-t a Hans Rudolf Woehrl tulajdonában lévő Intro Csoportnak. A következő évben Martin Gauss a DBA igazgatójaként dolgozott tovább és a légicég megújításáért volt felelős, melyben 10%-os tulajdonrésszel is rendelkezett. A társaság Martin Gauss vezetése alatt vált nyereségessé.

2006-ban a DBA eladásra került az AirBerlinnek és a német szakember megtartotta pozícióját igazgatóként egy évig, hogy segítse a légitársaság AirBerilnbe történő integrációját. Ezt követően Martin Gauss 15 évnyi munka után elhagyta a légitársaságot. A DBA utolsó évében 60 ezer járatával mintegy 4,5 millió utast szállított és 28 gépből álló flottával rendelkezett.

2007 októberében Martin Gauss csatlakozott a Cirrus Csoporthoz ahol a Cirrus Airlines vezérigazgatójaként és a Cirrus Csoport igazgatójaként dolgozott. Ebben a pozíciójában bonyolította le a vállalat irodáinak átköltöztetését Saarbückenből Münchenbe, aminek köszönhetően a cégcsoport két légitársasága – az Augsburg Airways és a Cirrus Airlines – egy központba került. A projektet 2008 júniusában fejezte be, ezt követően saját cégét irányította és tanácsadóként tevékenykedett a légiközlekedési iparágban.

A német szakember kapitányként jelenleg is aktív B737-es pilóta, széles körű tapasztalatokkal és több mint 8000 repült órával. Martin Gauss 40 éves, 3 gyermek édesapja.

(Malév Zrt sajtóközleménye)

Korábbi anyagaink:
Nyári menetrend hirei a Malévnál
VIDEÓ: Malév 2008 évi leg-jei
VIDEÓ: Vizimentési gyakorlat Malév legekkel

Ajánlott link:
Malév

Címkék: légitársaság    polgári

3 hozzászólás

  1. Repülni jó » Kríziskezelésre összpontosít a Malév

    2009. május 27. @ 13:24

    […] anyagaink: Megérkezett a Malév második Q400-asa Uniós szakember a Malév élén VIDEÓ: Vizimentési gyakorlat Malév […]

  2. Repülni jó » Megérkezett a Malév második Q400-asa

    2009. május 29. @ 10:47

    […] anyagaink: Megérkezett a Malév első Q400-asa Uniós szakember a Malév élén VIDEÓ: Malév 2008 évi […]

  3. Repülni jó » Javuló eredményt tervez a Malév

    2009. július 1. @ 13:26

    […] anyagaink: Kriziskezelésre összpontosít a Malév Uniós szakember a Malév élén Anatolij Ballo a Malév […]

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL