Business jetek – luxus vagy hatékonyság növelés?

A kisméretű jetek virágkorukat élik. A néhány személyes sugárhajtású gépek gazdaságossága elérte azt a határt, amikor már nem számít kirívó esetnek, ha egy üzletember bérelt (esetleg saját) repülőgéppel utazik a sűrű és egymástól nagyobb távolságban lévő tárgyalásaira.

A címben szereplő kérdést természetesen csak költői, hiszen nem könnyű megítélni, hogy egy cégvezetés számára mi jelenti a tárgyalások és a cégvezetők hatékonyságának a növelését és honnan kezdődik a felesleges luxus. Röviden nézzük meg néhány példával illusztrálva egy ilyen típusú utazási forma költségeit.

A repülőgép bérlés piacán jelen vannak a nagyméretű üzleti gépek is, mint a Boeing 737-es típusból átalakított BBJ (Boeing Business Jet), de jelen vannak a 10-20 személyes nagyobb Bombardier vagy Gulfstream gépek is. A nagy hatótávolságú nagyméretű üzleti gépek mellett azonban vitathatatlan a kis jetek térnyerése, főleg, ha a kis méret nagy hatótávolsággal is párosul.

Highslide JS

Phenom 100 – egy új szereplő a kis jetek között

Általánosságban elmondható, hogy a forgalmazók és az üzleti gépek kölcsönzésével foglalkozó cégek által Light Jet kategóriába sorolt gépek 5-6 személyt tudnak nagyjából 2500-2800 kilométeres távolságra elvinni 800 km/h körüli sebességgel. Ezzel a kategóriával Budapestről például gond nélkül elérhető Párizs, London, Moszkva, Madrid, de még Tel Aviv is. Az utazási időt tekintve sem rossz kompromisszum egy ilyen kisgép választása. Ez a legolcsóbb választás ilyen távolságoknál.

Érdekes, hogy például egy Budapest-Prága, vagy Budapest-Bukarest útvonalon az üzleti gépek kategóriájában nem érvényes az az utasszállító repülésben jelentkező szabály, hogy ilyen távolságokon a turbólégcsavaros gépek olcsóbbak lennének.

Highslide JS

Az egyik legnépszerűbb turbólégcsavaros a Beech King Air 350-es

Üzleti gépek esetében a turbólégcsavaros repülőgép bérlése még az ilyen kis távolságokon (450-650 km) is kicsit drágább, mint a legkisebb sugárhajtású gépek bérlése. Példaként egy Budapest-Prága-Budapest útvonalon egy 5-10 utas szállítására alkalmas turboprop gép 1 óra 10 perces útja egy gépeket bérbeadó cég honlapjának számításai szerint 8700 Euró, míg ugyanezt az utat egy 4-9 személy szállítására alkalmas kis jet 50 perc alatt 5100 Euróért teszi meg. Ezek a minimális, adómentes árak, amelyek a kiszolgálástól függően persze jóval nagyobbak is lehetnek.

Highslide JS

A Cessna egyik Citation-je a CJ1

A gépek bérbeadásával foglalkozó cégek kínálatában a turbólégcsavaros repülőgép jellemzően a Beechcraft Be-200-as, vagy Beechcraft King Air 350-es jelenti, de emellett persze jelen vannak a Cessna nagyobb típusai, vagy a Pilatus PC-12-es is.


A könnyű jetek között a legnépszerűbbek a Beechcraft Hawker 400-as, a Cessna Citation sorozat valamelyik gépe, vagy a Bombardier valamelyik Learjet gépe. Várhatóan hamarosan megjelenik az Embraer is a Phenom 100 és 300-as változatával, ami talán egy üzletigép-boom kezdetét is jelentheti, hiszen ezek üzemeltetési költségei a jelenlegi választéknál jóval kisebbek.

Highslide JS

Gulfstream 550-es, nagygép az üzleti gépek között

Nagy ugrást jelent egy tengerentúli úticél, pl. New York. Ide már jellemzően a közepes, vagy a nagy méretű gépek valamelyikével lehet eljutni. A 7000 kilométer körüli távolságra alkalmas gépek között a legnépszerűbbek a Gulfstream, vagy a Dassault Falcon gépeinek valamelyik változata, de ebben a kategóriában van még a szintén népszerű Bombardier Challenger 604-es is. Ezek a jetek 9-12 utast tudnak 7500-8500 kilométeres távolságra szállítani 850-950 km/h körüli sebességgel.

Highslide JS

Adatlap egy üzleti gépeket bérbeadó cég honlapján

Végül nézzünk meg példaként egy összehasonlítást egy üzletigép bérbeadással foglalkozó cég árajánlatairól, Budapestről történő indulással és visszaérkezéssel különböző úticélok esetén. A példában szereplő árak egy 2009 januárjára tervezett utazás minimális, adómentes árai minden egyéb szolgáltatás nélkül egy napos ott tartózkodással a cég honlapjának útvonal tervezője alapján.

Highslide JS

A táblázatban szereplő árakat nézve ne feledjük, hogy ezek a cég nyilvános honlapján szereplő árak, amelyek az “utcáról betoppanó” érdeklődőnek szólnak. Valószínű, hogy a bérbe adó cégekkel kapcsolatba lépő ügyfelek rendszeres bérlés esetén akár jelentős kedvezményeket vagy plusz szolgáltatásokat kaphatnak.

Korábbi anyagunk:
Néprepülő minijet a szomszédból

Ajánlott linkek:
Üzletigép bérbeadással foglalkozó cég útvonaltervező és árszámító honlapja
Útvonaltervező honlap nagy repülőgép-választékkal
Egy magyar cég a pályán

Címkék: polgári

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL