Kötelékek és repülőverseny Huszadikán

Augusztus huszadika Budapesten a repülésért rajongók napja. Reggel magyar katonai kötelékek húznak át a tisztavatás tiszteletére, dél körül a Malév történelmi köteléke repül a Duna felett, majd a Red Bull Repülőverseny következik ugyanott.

GYORSHÍR – 2008 augusztus 20. 19 óra
Hannes Arch osztrák pilóta nyerte a Red Bull Air Race budapesti futamát

Kedden megtartották az augusztus 20-ai tisztavatás főpróbáját, ahol átrepültek a főváros, illetve a Hősök tere felett a honvédség légi járművei, köztük An-26-os szállítógépek, amelyeket L-39-es kiképzőgépek és MiG-29-es vadászgépek kísértek, Gripen vadászrepülőgépek valamint Mi-24-es Mi-8-as szállító, helikopterek. A Hősök tere felett mintegy 150-200 méter magasan repülnek el a légi járművek.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a szerdai rendezvény 8.45-kor kezdődik: a katonazenekarok zenés ébresztővel köszöntik a budapestieket, majd 10 órakor tisztavatás és repülés.

A videón látható tavalyi nagyvas az idén már nem lesz egyedül, társat kap és történelmi Malév-kötelékként repül majd a a Duna felett.

Az augusztus 20-i ünnepségsorozat keretében a Malév ismét páratlan látványossággal lepi meg a Duna partjára látogatókat, ezúttal a Goldtimer Alapítvánnyal együttműködésben. A 13.30 órakor, az ünnepi légibemutató részeként a magyar nemzeti légitársaság egyik Boeing 737-600-as típusú gépe és a világon egyetlen repülőképes, az 1960-as maléves festést viselő oldtimer Li-2-es típusú repülőgép, 150 méter magasságban kétszer repül át a Duna felett délről északi irányba, a Lágymányosi híd és az Árpád híd közötti Duna szakaszon.

A Malév B737-es repülőgépét Fehérváry Géza vezérigazgató-helyettes és Lakatos Károly főpilóta irányítják, míg a repüléstörténeti ritkaságnak számító, a Goldtimer Alapítvány által üzemeltetett 60 éves Li-2-es gépet Krauth Péter és Borovszky János maléves oktató-berepülő kapitányok vezetik.

További részletek a résztvevőkről.


Highslide JS

A képen a Red Bull Repülőverseny egyik versenyzője látható edzés közben. A versenyt a Margithíd és a Lánchíd közötti Duna szakaszon rendezik, ott kerülgetik észtvesztő tempóban a vesenyzők a felfujható kapukat.

Egy kis izelitő tavalyról videónkkal és képtár az idei előkészületekről.

Kedves repülőbarátok, jó szórakozást kívánunk az ünnepen!

Címkék: rendezvények    sport

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL