Kik építik a repülőgépeket?

an225.jpgA Boeing, az Airbus, meg a Cessna, meg az Antonov, és még sokan mások, kicsik és nagyok. De a nevükön kívül tudunk-e mást is ezekről a cégekről? Persze, a Boeing Seattle-ben rakja össze repülőgépeit a világ legnagyobb csarnokában, az Airbus meg szerte Európából Toulouse-ba utaztatja az utasszállítók részeit, hogy ott jól összelegózza. Róluk szinte hetente megnézhetünk egy-egy érdekes műsort a tv-ben a különböző ismeretterjesztő csatornákon. De jóval kevesebbet hallhatunk a kisebb gyárakról, szinte csak a típusaik révén ismerjük őket.

Például a Malév flottában van egy CRJ-200-as, ami ugye egy Canadair gép (illetve mostmár Bombardier).

bev-1.jpg

Kevéssé ismert azonban, hogy a Bombardier egy motoros szánnal kezdte pályafutását. Aztán jól ment az üzlet és felvásároltak egy másik hómobil-gyártót amely vonatokat is gyárt, aztán később még pár vonatgyártót. És amikor már nagyon jól ment a motoros szán és a vonat biznisz, megvették a csődbe jutott Canadair-t, majd mellé a Learjet-et is. Ezekből lett a Bombardier Aerospace, a világ harmadik legnagyobb repülőgépgyártója.

A Learjetnek Wichita-ban van a székhelye, miként a Cessna, és a Beechcraft főhadiszállása is itt található. Wichita az USA kellős közepén Kansas államban egy kicsike város kb. 370 ezer lakossal, köztük például a CIA volt igazgatója és a Pizza Hut alapítói.

bev-2.jpg

Wichita-tól jóval délebbre, Brazíliában müködik a regionális repülés egy másik fellegvára, az Embraer központja. Két érdekes érdekes adat az Embraerről: 24 000 alkalmazottja mellett a gyári 5 000 m-es kifutópályájánál csak 3 hosszabb van a világon.

De hogy ne csak az amerikai kontinens cégeiről essen szó, lássuk mi a helyzet a bolygó ezen oldalán. Itt van ugye az Airbus, a Boeing európai versenytársa, de őket sokat láthatjuk, fókuszban vannak. A svájci Pilatus Aircraft nincs szem előtt, viszont elérte, amire nagyon kevesek képesek. Az amerikai hadsereg repülőgépeket vásárolt tőlük. A PC-12-es típusról van szó, amelyből eddig már 780 darab készült. De említhenénk a PC-6-ost is.


Highslide JS

A legendás Turboporter már 1959 óta szolgál, rengeteg változatban készült, és tartja a merevszárnyű repülőgépek legmagasabb landolási rekordját azzal, hogy valahogy sikerült egy nepáli gleccseren leszállnia 5 750 m magasan.

Izgalmas története van az Antonovnak is. Közvetlenül a második világháború után, 1946-ban létrehoztak egy tervezőirodát, az élére pedig a szovjet vezetés kinevezett egy bizonyos Oleg Antonov nevű mérnököt. Vezetésével olyan repülőgépek születtek, mint az An-2, An-26, An-124 Ruszlán, vagy épp az An-225 Mrija, de még hosszan lehetne sorolni.


Highslide JS

A szovjet idők után sikerült a céget átalakítani, hogy a kapitalista világban is megállja a helyét. A régi monstrumok életre keltek, és új típusok készültek. Sőt, nem szabad meglepődni, ha Kievben Antonov típusú trolibusz áll be a megállóba, vagy ha a közelgő olimpián az ukrán kerékpáros csapat Antonov bringákkal száll versenybe.

Érdekes és érdemes is többet tudni a repülőgépek gyártóiról, múltjuk olykor furcsának tűnhet, máskor pedig egy sikertörténet. Jelenük a piaci verseny küzdelem erősödéséről szól, jövőjük meg sok-sok szép repülőgép létrehozásának igéretét hordozza magában.

Róluk lesz tehát szó, a különböző repülőgép gyártókról. Nemsokára először a Bombardier-ről olvashatnak.

paintair_seta.jpg

Korábbi anyagaink:
AN 225 minden mennyiségben
Twin Otter feltámadása
Kaszpi tenger szörnye és társai

Címkék: külföld    polgári

1 hozzászólás

  1. Repülni jó » Pilatus - repülőgépgyár az Alpokban

    2009. március 12. @ 08:58

    […] repülőgépgyárakat bermutató sorozatunk eddigi részei: Kik építik a repülőgépeket Bombardier Embraer […]

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL