Múzeumok éjszakája 2008

E hónap 21-én, szombaton éjszaka lesz az idei Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat. Mit kinálnak e jeles napon a repülőbarátoknak, erről kérdeztük két intézmény vezetőjét.

kmuz1.jpg

Mi a szerepe a Múzeumok éjszakájának az Önök tevékenységében? – kérdeztem Kócziánné Dr. Szentpéteri Erzsébettől, a Közlekedési Múzeum főigazgatójától.

A Múzeumok Éjszakája évek óta a legnagyobb, leglátogatottabb rendezvényünk. Az állandó és időszaki kiállításaink bemutatása mellett több érdekes és szórakoztató programmal várjuk a múzeumbarátokat.

Az idei rendezvényre miért választották a múzeum előtt a sugárhajtómű beindítást?

Nem sugárhajtóművet, hanem dugattyús repülőgépmotort toló légcsavarral mutatunk be este müködés közben a közönségnek. A ritkán látható – hallható élményt próbáljuk a repülőterek világából a Múzeum látogatói számára ezen az estén megújítani. Reményeink szerint a dübörgő hang, a légcsavarszél és a kipufogó fényei különös múzeumi hangulatot biztosítanak.

A nosztalgiabusz az est folyamán hány alkalommal és mikor indul a Ferihegyi Repüléstörténeti Emlékparkba?

A Közlekedési Múzeum parkolójából 19 órakor, 21 órakor és 23 órakor indul egy Ikarus 620-as típusú nyitott városnéző autóbusz Ferihegyre, a Repülőgép Emlékparkba. A múzeum jegyvásárlói előnyt élveznek majd a felszálláskor.

pcs_01.jpgpcs_03.jpgpcs_04.jpgpcs_05.jpgpcs_06.jpgpcs_07.jpgpcs_08.jpg
Feltétlenül nagyítsa a képeket!

Miért tart zárva éjszaka a Petőfi Csarnokban a képeken látható Repüléstörténeti és Űrhajózási Állandó Kiállítás?

Az állandó Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítás – Petőfi Csarnok – technikai feltételei (őrzés, világítás stb.) nem teszik lehetővé egy ilyen nagy rendezvény lebonyolítását.

————————————————————————————————————–
pacsuta.jpg
Pacsuta Péter János, aki természetvédelmi mérnök szakos egyetemi hallgató és eddig gyakorlaton volt, a mai napon vette át szerkesztőségünkben az easyJet fotópályázat második diját, egy két személyes kényeztető pihenés nevű wellness hétvégére szóló utalványt a siófoki Residence **** Hotelba.
—————————————————————————————————————

Dr. Palágyi Gábort, a Ferihegy Repülőgép Emlékpark Kulturális Alapítvány titkárát kérem, hogy mutassa be röviden az Alapítvány tevékenységét.

Alapítványunk 2004. június 26.-tól vette át az Emlékpark teljes üzemeltetését. Jelenleg a Ferihegy Repülőgép Emlékpark Magyarország legnagyobb polgári repüléssel foglalkozó szabadtéri múzeuma. Az országban itt található egyedül a nagyközönség számára belülről is látogatható Tu-154-es repülőgép. A múzeum rendhagyó abban az értelemben, hogy a látogatók akár a pilóta ülésébe is beülhetnek, egy kis időre megtapasztalni azt az érzést, milyen egy közel száz tonna összsúlyú vasmadarat irányítani.

Minden a parkban dolgozó személy szorosan kötődik a repüléshez, többségük évtizedeken keresztül szolgálta a magyar polgári repülést. Szaktudásuk, történeteik, anekdotáik szinte az összes látogatót lenyűgözik. Szerencsére mindig van kinek mesélniük, évente rendre több mint 40.000 látogató keresi fel a múzeumot, hogy beleszagolhasson kicsit Ferihegy levegőjébe. Mert Ferihegynek sajátos levegője van, amit csak az érez át, aki egyszer járt itt akár utasként, akár látogatóként.

Mivel készülnek a Múzeumok éjszakájára?

Hajnali kettőig meghosszabitott nyitvatartásunk során előadásokkal, filmvetitéssel és éjszakai reptér látogatásokkal veszünk részt előszőr a Múzeumok éjszakája rendezvényen.

Kik az előadók?

18.30 – kor Kositzky Attila nyugállományú altábornagy, a Légierő volt főparancsnoka ad elő a rendezvénysátorban, 19.30 – kor Nagy István alezredes, aktív hajózó, a Repülő Felkészítési Osztály részéről beszél napjaink vadászpilótáiról, a repülőképzésről. 20.30 – kor Buczkó Imre festőművész, a Ferihegyi repülőtér nyugdíjas üzemeltetési főmérnökének előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

Hol vetitik a filmeket?

19.00 órától nonstop mennek majd a filmvetítések a TU-154-es és az Il-18-as repülőgépek fedélzetén. Néhány filmcim a programból: Ferihegy titkai, Pilótafülke titkai, Veres Zoltán műrepülő Európabajnok egy-egy repülése.

Mit takar az éjszakai reptérlátogatás?

Sötétedés beállta után 3 db repülőtér látogatást tervezünk, melynek segítségével prezentáljuk a Ferihegyi repülőtér forgalmi előtereinek, gurulóút- és pályarendszerének fényeit, valamint az éjszakai járatkiszolgálásokat. A repülőtér látogatások tervezett időpontja 23.00, 24.00 és hajnali 1 óra.

muzeumok-ejszakaja1.jpg

paintair_seta.jpg

Ajánlott linkek:
Közlekedési Múzeum
Ferihegy Repülőgép Emlékpark
Múzeumok Éjszakája 2008.

Címkék: rendezvények    történelem

2 hozzászólás

  1. Repülni jó » Múzeumok Éjszakája Ferihegyen

    2008. június 24. @ 08:06

    […] Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási kiállítása a múzeum főigazgatója által elmondott technikai okokból sajnos az éjszaka folyamán zárva volt, így a repülés iránt érdeklődők […]

  2. Repülni jó » Repüléstörténeti gyűjtemény Washingtonban

    2008. június 30. @ 07:57

    […] Kapcsolódó anyagaink: Múzeumok Éjszakája Ferihegyen Múzeumok éjszakája 2008 […]

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL