130 éve született Curtiss

Százharminc éve, 1878. május 21-én született Glenn Hammond Curtiss, az amerikai repülés egyik úttörője, az egyes számú pilótaengedély birtokosa, az egyik első amerikai repülőgépgyár alapítója.

curtiss1.jpg
Formális képzése a nyolcadik osztály után abbamaradt, de az élet iskolájában annál jobban megállta a helyét. Első munkahelye az Eastman, a későbbi Kodak cég volt, ahol egy stencilgépet, majd újrendszerű kamerát talált fel. Az ügyeskezű fiatalember saját fejlesztésű és készítésű motorkerékpárjával 1903-ban sebességi világrekordot állított fel óránkénti 103 kilométerrel, négy évvel később már 220 kilométerrel száguldott.

curtiss2.jpg
Könnyű, 40 lóerős motorját hamarosan repülőgépeken is alkalmazták, s Curtiss az első felszállás után a repülés megszállottja lett. 1907-ben a telefont feltaláló Bell által alapított, repülőgépek építésével foglalkozó vállalatnál vállalt munkát. 1908. július 4-én a Curtiss által konstruált és vezetett June Bug nyerte repülésért az első pénzdíjat az Egyesült Államokban.

A sikeren felbuzdulva 1909-ben benevezett a Reims mellett rendezett első nemzetközi repülőversenyre, s 300 ezer néző előtt utasította maga mögé a hazai pályán versenyző, a La Manche-csatornát elsőként átrepülő Blériot-t. A 10 kilométeres távolságot szinte hihetetlen, 75 kilométeres sebességgel alig több mint negyedóra alatt tette meg, majd megnyerte a 30 kilométeres gyorsasági versenyt is.

curtiss12.jpgcurtiss13.jpgcurtiss14.jpg
A nagyitható képek a 2004 évben
Curtiss első gépe replikájával történt repülésen készültek

A győzelem után világhír és egy per lett osztályrésze, amelyet állítólagos szabadalmi jogaik megsértése miatt a Wright fivérek akasztottak nyakába. Ez később megegyezéssel megoldódott, sőt a vetélytársak gyára a húszas években Curtiss-Wright néven egyesült.

uj_easyjet_4hosszu.jpg

Curtiss számára elégtételül szolgálhatott, hogy az első amerikai és a második európai pilótaigazolványt az ő nevére állították ki, a két Wright testvér be kellett érje a 4. és 5. számúval. Curtiss 1910-ben két leszállással 245 kilométert tett meg a Hudson folyó fölött, magával szállítva New Yorkba az első légiposta-küldeményt.

A kiváló gyakorlati érzékről tanúságot tevő Curtiss sikerei teljében átnyergelt a polgári és katonai célú repülőgépek gyártására. 1911-ben tervezett, szárazföldön és vízen is leszállásra képes gépét megvette az amerikai, az orosz, a japán, a német és a brit haditengerészet is. Az első világháború idején az ő gyárában készült az egyetlen amerikai tervezésű és kivitelezésű, csatát is látott repülőgép.

Highslide JS

A háború után visszatért a versenyzéshez, csak ezúttal már repülőgépei döntötték a rekordokat, a nagyitható képen látható Curtiss R3C 1925-ben már 400 kilométeres átlagsebességgel röpült.

Curtiss 1930. július 23-án halt meg New Yorkban, vakbélműtét szövődményei miatt, ami tiz évvel később már nem fordulhatott volna elő. A második világháború idején nevét utasszállitó és vadászgép vitte tovább. ahogy az képeinken látható.

c-46.jpg

Curtiss C-46 Commando


Highslide JS

Curtiss P – 40 vadászgép

paintair_seta.jpg

Korábbi anyagaink:
Junkers és Koroljov
Lady Aviator
Leonardo replika
Leonardo és Zeppelin a mának üzen

Ajánlott linkek:
Britannica Online Enciklopédia
Wikipedia

Címkék: arcképek    külföld    történelem

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL