Pünkösd a gyúrói repülőtéren

Majáliskor jöttetek volna, Veres Zoli műrepült, ejtőernyösök ugrottak, az érdeklődők ellepték a repteret, ma csak egy csendes családias napunk van, mondták délután a helyszinen beszélgetőtársaink.

Budapesttől egy kellemes félórára érhető el a Horizont Repülőiskola nem nyilvános le- és felszállóhelye. M7 autópálya, az érdi lejtő alján a kijárat Pusztazámor irányába, majd a faluban több egymás melletti tábla invitál a reptér felé, a két kilométernyi murvás földút lassan járva elviselhető, közben már a repülős élet jeleit látni-hallani.

Highslide JS

A reptéren Seeman Sándor, az iskola oktatója mesél arról, hogy közel három éves előkészités után jött létre a 850X100 méteres füves pálya, az iskola 2005 óta müködik itt, az egyik tulajdonos Simonyi Tamás, az űrturista és exMicrosoft-os Simonyi Károly testvére.

Évente tiz körüli növendéket oktatnak motoros és vitorlázó szakágban, nem beszélve a tipusátképzésekről, utasrepültetésekről, gépek bérbeadásáról, bővebben erről az Iskola honlapján olvashatnak.

Highslide JS

A délután mozgalmas repülős életet mutatott. A képen látható egykori kukacbombázó, az élénk sárga szinre festett Smelák vontatta a vitorlázó gépeket, már amelyiket kellett, mert motoros vitorlázó is repült szorgalmasan. A motoros sárkány utast is vitt többször, estére várták a motoros ernyősök feltünését, akiknek szintén helyet ad az iskola.

Nézegessék, nagyitsák ki a képeket a délutáni hangulatról, mi elmegyünk riportra.

gyuro01.jpggyuro02.jpggyuro03.jpg
gyuro14.jpggyuro13.jpggyuro12.jpg

Duplán pilóta


Highslide JS

A képen Turzó Olivér utolsó centis növendék gurul a Cessna 152-vel a felszállópálya vége felé, a jővő héten fog vizsgázni. Még néhány iskolakörre indul a pilótamozdulatok csiszolására, ebben Seeman Sándor oktató segit neki, majd utána egyedül leszálláskor a pályán kicsit gurulva majd gázt adva köröz. Olivér gyerekkora óta a repülésről álmodik, ezt még akkor árulta el, amikor csak a képen látható modellt vezette. Az álom lassan valósággá válik.

gyuro07.jpggyuro06.jpggyuro05.jpg

A sugárhajtómüves modell


Highslide JS

A képen Kratochwill Rudolf kezdi meg a kerozin feltöltését a sugárhajtómüves vadászgép modellbe. Mint a nagyitható képeken látható, nemrég javitották meg, mert az egyik futó a korábbi felszállási kisérletnél becsuklott. A 15 kilogramm súlyú gép a modellezés csúcsa, 300 kilométer az utazó sebessége, nem véletlen, hogy alaposan ellenőriznek mindent az újabb felszállás előtt. Jópofa a középső képen a hajtómű próba, mert mögötte a füvet fel kell locsolni, nehogy meggyulladjon. Minden rendben, Rudolf kémleli az eget és mindenkit megvár, mert a sugárhajtású modell repülése csak az üres légtérben biztonságos. Majd engedélyt kér rádión a felszállásra.

gyuro09.jpggyuro081.jpggyuro17.jpg

Felsűvit a hajtómű, a gép nekilódul, mindenki izgatottan szorít a sikeres felszálláshoz, a gép elemelkedik, majd egy iskolakör után műrepül, negyedes vizszintes orsók, háton repülés, majd fel a magasba, leborítás. Szavakkal visszadhatatlan az a hihetetlen precizitás és mesterségbeli tudás, ahogy a földön álló pilóta tiz rádiócsatornát igénybe véve vezeti a modellt. Leszálláskor a nézők vastapsa kiséri.

De nincs idő újból a képzeletbeli függőny elé lépni, mert Gyúró felől a fák magasságában egy repülőgép motorja zúg, ilyen gyorsat ma még nem láttunk, majd alacsonyan, szinte füvet nyirva jó repülős szokás szerint billegtetve beköszön, felvillan a szárnyon a MOL felirat és már el is tünt Budaörs irányába. Többen mondták, hogy Veres Zoli jött hazafelé valahonnan egy pünkösdi bemutató repüléséről.

uj_easyjet_4hosszu.jpg

Korábbi anyagaink:
Sziveszter Fahegyen
Termikek hátán vitorlázva

Ajánlott linkek:
Horizont Repülőiskola
Veres Zoltán

Címkék: modellezés    repülőtér    sport    vitorlázók

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL