58 éves a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja

A héten múlt 58 éve, hogy 1950. május 7-én megnyílt a Ferihegyi
repülőtér 1-es terminálja.



Az eredetileg polgári-katonai-sport repülésekre szánt létesítmény építésére 1939-ben írták ki a pályázatot és a 21 beérkezett pályamunka közül a nyertes végül a Le Corbusier francia építészsztár mellett inaskodó ifjabb Dávid Károly lett.

A terv fő formai különlegessége az volt, hogy a Dávid által elképzelt vasbeton szerkezetű téglaépület alaprajza egy repülőgép felülnézeti sziluettje. A gép törzse az indulási-érkezési csarnok, vízszintes vezérsíkja a város felőli homlokzat, szárnyai pedig a felszálló-mező felé néző emeletes épületrészek.

Highslide JS

Az épülettömb kifutópályára néző frontjára – vagyis a repülő” orrára – Dávid kilátóteraszt és terméskő borítású oszlopokon álló két irányítótornyot is tervezett, ezek mintázták a képzeletbeli repülőgép motorjait. Az 1942 tavaszán megkezdett építkezésen alkalmazott vasbeton-technológia, ha világújdonságnak nem is, de akkor még csak a legbátrabbak által használt megoldásnak számított.

A repülőtér a II. világháború idején aztán heves bombázásokat élt át, helyreállítását pedig 1947-ben kezdték meg Dávid eredeti tervei alapján. A három éves terv keretében negyvenmillió forintot szavaztak meg a munkálatokra. Az átadási ceremóniára 1950. május 7-én, egy vasárnapi napon került sor és az ekkorra elkészült részek biztosították az 1946-ban megalakult és ekkor még csak néhány külföldi járatot üzemeltető Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt. itteni működését.

Az első évben a repülőtér 4 786 járatot fogadott és 17 133 utast szolgált ki.


Highslide JS

A budapesti repülőtér igazi fellendülése a hatvanas évek elején kezdődött meg, amikor a repülőtér forgalma 359 338 főre nőtt. Egyre több országba indultak menetrendszerinti és alkalmi járatok, valamint áruszállító gépek.

Ez tette szükségessé azt a nagymértékű fejlesztést, amelynek nyomán 1985-re aztán felépült a 2A, majd 1998-ban a 2B terminál. Ettől kezdve a régi, 1-es terminál fokozatosan vesztett jelentőségéből, 2000-ben pedig be is zárt. Reneszánsza 2003-ban, a low-cost légitársaságok megjelenésével kezdődött el. Májusban még csak kísérleti jelleggel nyitotta meg kapuit, de mivel a kísérlet bevált, 2005 nyarára a Budapest Airport az eredeti rajzok alapján teljesen újjáépítette a terminált, hogy teljes befogadóképességével működhessen tovább.

Az 1-es terminál felújításakor a műemlékvédelem volt az elsőrendű szempont, hiszen a Puskás Ferenc Stadion vagy az Erzsébet téri buszpályaudvar mellett ez az építészeti modernizmus egyik legszebb magyarországi és európai szinten is kiemelkedő példája. Ferihegy 1 utasforgalmi épülete Európában és a világban egyedülálló, hiszen egy a 21. századi követelményeknek maximálisan megfelelő repülőtér üzemel műemléki környezetben.

Highslide JS

A rekonstrukció olyan jól sikerült, hogy az 1-es terminál Európa legrangosabb örökségvédelmi díját, az Europa Nostra-t nyerte el 2007-ben. Az Európai Bizottság és az Europa Nostra elnevezésű páneurópai örökségvédelmi szervezet közös díját a T1 a műemléki tereinek, a központi csarnok, a galéria és a bútorok helyreállításáért együttesen kapta.

A Budapest Airport a jövőben az 1-es terminál fejlesztését a műemlékvédelmi előírások maximális betartásával kívánja végrehajtani. A jelenlegi védett épülethez nem nyúl, az majd az induló forgalmat szolgálja ki és egy új terminált építenek az érkező utasok számára.

(OTS Hírvonal anyaga és képei)

uj_easyjet_4hosszu.jpg

Korábbi bejegyzéseink:
AN 225 óriásgép Ferihegyen – videó
A ködös Ferihegy -videó

Ajánlott link:
Budapest Airport

Címkék: polgári    repülőtér    történelem

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL