Az ekranoplan röpte egy különös formája a repülésnek, mely azon alapul, hogy a repülés fejlesztői számára már régen ismert volt a szakzsargonban csak párnahatásnak nevezett jelenség (wing in ground).

A 1960-as évek hidegháborús hangulata alapján kezdték meg a fejlesztéseket. A szovjet hadseregnek ez idő tájt nem volt olyan kapacitású repülő eszköze, amely nagy távolságba ekkora élőerőt és hadianyagot juttatott volna el a megfelelő helyre, ilyen gyorsasággal. A hadsereg igénye egy gyors, nagy teherbírású, nagy hatótávolságú szállítóeszköz volt, amely képes inváziós feladatokat is betölteni. A fejlesztések gőzerővel folytak. A kíváncsi szemek előli kellően eldugott elhelyezkedése miatt a Kaszpi-tengerre esett a fejlesztési hely kiválasztása.

A fejlesztések Rostislav Evgenievich Alexeev vezetésével folytak és hamar rájöttek, hogy nem a szárny fesztávja a döntő, hanem a szárny húrhossza. Az első áttörő eredmény magáért beszél, hiszen az ekranoplan a „Kaszpi-tenger szörnye” gúnynevet kapta. A méretek elképesztőek: 100 méter feletti törzshossz, 550 tonna összsúly, közel 500km/óra repülési sebesség, 10 VD7 es hajtómű, amelyből 8 a gép orrán kapott helyet és a szárny felső felületét fújták meg vele a felhajtóerő növelése céljából, illetve ezzel nem zavarták meg a szárny és a törzs alatt létrejövő áramlást.

Kaszpi tenger szörnye. Nagyítsa ki a képeket!

A kezdeti stabilitási és irányítási problémákat a nagy vízszintes vezérsík hivatott ellensúlyozni. Az 1967-es tesztek folyamán a végsebesség rövid időre elérte a 900 km/óra sebességet és a gép 20 méter magasságba is tudott emelkedni, annak ellenére, hogy az üzemi magasság 3 méter körüli repülésre tervezett. A gép nem csak vízfelület, de sík szárazföld és jég felület felett is képes repülni. A le és felszállás idejére természetesen a vízfelület szolgál.

A fejlesztések tovább folytak és megalkották az első tisztán hadi változatot LUN elnevezéssel, amely komoly támadó erővel bírt a tetején elhelyezett 6 db SS-N-22 hajók elleni rakéta fegyverzete folytán. Ugyan mihez kezd egy ilyen szerkezet egy mai modern, komoly hadihajóval? A kérdés jogos, de gondoljunk csak bele. A vízi járművek sebességéhez képest elképesztően gyors jármű, a víz felett közlekedve a radarok által az utolsó pillanatban lenne észlelhető, de addigra már késő. A támadás után a távozás is ugyanilyen sebességgel történik. Szinte kivédhetetlen csapást tudna mérni, akár egy repülőgép anyahajóra is és esélye lenne a távozásra.

Lun, nagyítsa a képeket!

A LUN utazósebessége közel 550km/óra, ami figyelemre méltó, egyes források szerint ez a repülő a tesztelések során már meghaladta a 900 km/órás határt is, amennyiben ez valós adat, akkor viszont példa nélküli teljesítmény. Jelenleg egy jóval kisebb méretekkel bíró koncepció van terítéken, a neve: A-90 Orlyonok 100 tonna összsúllyal , amelyből a hadsereg valaha 120 db-ot rendelt meg a balti és a fekete tengeri flotta számára. A hidegháborús veszély enyhülése és a szovjet gazdaság anyagi nehézségei miatt 3 db ma is működő példány készült el.

Orlyonok, nagyítson!

Az Orlyonok jövőbeni felhasználási tervei közt szerepel a vízi mentés, bajbajutott hajók és más vízi járművek számára. Sok országban, de főleg az Egyesült Államokban folynak fejlesztések a Boeing cégnél ez irányban, egyelőre a nagy méretek csak tervező asztalon léteznek „Pelican” néven.


Amennyiben a polgári célú hasznosítás megvalósul, az forradalmasítja a vízi szállítást. A tervek szerint 6 méter magasságban közlekedne 3 000 tonna összsúllyal, 16 000 km hatótávolsággal. A gép képes lenne ugyanakkor a rossz időjárási körülményeket és a viharos tenger szeszélyeit kikerülni, ilyenkor rövid időre akár 2 000 méter magasba emelkedhetne a gazdaságosság és hatótávolság komoly rovására, mert drámaian megnőne az üzemanyag fogyasztása.

Korábbi anyagunk:
Vizről sugárhajtással felszállva

Ajánlott linkek és a bejegyzés forrásai:
Az ekranoplan
Wikipedia