Mobil spotter Sármelléknél – videó

A Nokia N95 telefonnal már videóztam koncerten, filmeztem arborétumot, de leszálló repülőt még soha sem.

A sármelléki repülőtér kifutójának egyik vége a zalavári focipálya, előtte az út, majd egy fasor és a szántó földek. Nem lehet olyan pontot találni, ahol ne lenne akadály, ebből nem is a fákkal, hanem inkább a traktorokkal gyűlt meg a bajom.

Szerencsémre egy kétmotoros repülőgép iskolakörözött, így az első szárnypróbálgatásoknak két órán keresztül volt tárgya. Vakítóan sütött a nap, fujt a szél, amíg gyalog kiértem a tetthelyre, mozgó autókat próbáltam felvenni az úton, őket is nehéz volt a telefon csipetnyi képernyőjén tartani.

Először a focipálya szélére álltam, mire a fa mögül kibukkant a gép, rátartottam, az apró képernyőn nem láttam semmit, a videó felvétel el se indult, a gép elhúzott, érzésből utána kaptam, semmi.
paintair_seta.jpg
Amíg a következő körön volt a repülőgép, addig a leszálló útra a telefon-kamera rátartást gyakoroltam, először csak a telefon mozgatásával, majd utána fel is vettem a repülőgép nélkül a félkört, hogy szokjam az elemeket. Megjött a gép, no meg egy traktor is kitakarta a mezőt, így szemből traktor, de a gyakorolt körön utánakaptam és már valamit felvettem a gép mozgásából.

Újabb iskolakör, áttettem a kamera „felállítását” két fa közé a szántó szélére, szabad szemmel már láttam a gépet, rátartottam a mobil kamerát, követtem a mozgását, a falomb felett láttam a gépet a képernyőn is, de nem tudtam a gépet a képernyőn tartani. Megnéztem a felvételt, a szántó feletti leszállásról semmi.

Kamera telefon rátartási gyakorlatok, de az újabb köröket a gép levágta, oldalról a falu felett csapott le a pályára kétszer is, utána kaptam a telefonnal derekasan, de a felvételen semmi. Már majdnem feladtam, mikor eszembe jutott, hogy iskolakörözni mindkét irányban kívánatos és lőn csoda, bejött, sőt, még a gyakorlatok során odáig merészkedtem, hogy a kamera fókuszát is állítottam. Este a telefonon megvágtam a felvételeket, maradt az a pár másodperc, többit letöröltem, hogy legyen helyem a memóriában.

Másnap délután hallom a kertben a leszálló gép zaját, már mobil spotterként szaporáztam a léptemet a tetthelyre, és szeretnek az istenek, mert két egyforma gép jött egymás után. A többi a videón:

Próbálkozzanak, nagyon jó szórakozás, és ha tetszik önöknek saját felvételük, küldjék be, osszák meg velünk. Ha valaki nem ismerte volna fel a nagygépet, akkor bucsúzóúl az ATR 42 – 500 típusról a légitársaság színeiben egy kép.

Highslide JS

Ajánlott linkek:
FlyBalaton Repülőtér, Sármellék
Nokia Magyarország

Címkék: mobil    repülőtér    videó

7 hozzászólás

  1. gabor285

    2008. május 7. @ 15:55

    Csak annyi, hogy a videón szereplő 2 Lufthansa nem Dash-8, hanem ATR-42-500. Egyébként hajrá!

  2. Repülni JÓ

    2008. május 7. @ 16:40

    Köszönjük Gábor285 észrevételét, felhivtuk a Flybalaton repteret, ahol Lasits Henrietta megerősitette, hogy szombaton délután egymás után két Lufthansa szineire festett ATR-42-500 tipus landolt.

    A jővőben ezt a telefont a publikálás előtt fogjuk megejteni.

  3. Repülni jó » Mobilvideó: ILA 2008 Berlin

    2008. június 8. @ 11:02

    […] Korábbi ezzel a telefonnal készitett mobilvideónk: Mobil spotter Sármelléknél – videó […]

  4. Repülni jó » Mobilvideó: Helikopterrel a városon át

    2008. július 11. @ 14:34

    […] Korábbi mobilvideók: ILA Berlin 2008 Mobil spotter Sarmelléknél […]

  5. Repülni jó » Vizirepülő raj a tűz ellen Rodoszon

    2008. július 31. @ 14:34

    […] Korábbi mobilvideóink egy-egy repülésről: Mobilvideó: Helikopterrel a városon át Mobil spotter Sármelléknél – videó […]

  6. szarvacki bertalan

    2010. május 10. @ 14:50

    nagyon király

  7. Vízirepülés » Vizirepülő raj az erdőtűz ellen Rodoszon

    2013. február 13. @ 12:38

    […] Korábbi mobilvideóink egy-egy repülésről: Mobilvideó: Helikopterrel a városon át Mobil spotter Sármelléknél – videó […]

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL