Az Airbus tankergép újabb sikere

Amint nemrég beszámoltunk róla, az Airbus gyár A330-asára épülő légiutántöltő gép koncepciója legyőzte a “hazai pályán” induló Boeing 767-est az amerikai légierő tenderének első körében. Úgy tűnik, az amerikai pályázat egy egész sikersorozat részévé vált.

Ausztrália, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek után most az Egyesült Királyságban nyerte el a jövő tankergépe címet az A330-as.

Ezév március 27-én írt alá egy 27 évre szóló szerződést az angol Védelmi Minisztérium és az Air Tanker konzorcium. A szerződés 14 darab Airbus A330-200 típusú repülőgép légiutántöltő változatának a szállításáról szól.

A 2011-ben szolgálatba lépő gépek a jelenlegi VC-10 és Lockheed L-1011 Tristar légiutántöltőket váltják majd fel a Királyi Légierőnél.


Highslide JS

A Királyi Légierő cserére érett VC-10-ese

Az Air Tanker konzorcium tagjai között szerepel többek között az EADS és a hajtóműveket szállító Rolls-Royce is. A projekthez tartozó infrastruktúra kiépítése 2008 májusában kezdődik.

Az összesen 13 milliárd font értékű megállapodásban szerepel két hangár építése, a képzések megszervezése és lebonyolítása is, de a konzorcium biztosítja a gépek üzemeltetését, kiszolgálását és karbantartását is.


Highslide JS

A tanker Tristar – a másik leváltandó típus

Az A330-as utasszállítón alapuló tanker, akárcsak az Egyesült Államok tenderén, gazdaságosságával és sokoldalúságával nyerte el az angolok tetszését. A 111 tonnányi tüzelőanyagot szállító gép 295 utast is a fedélzetére vehet, vagy 44 tonnányi terhet szállíthat.


Highslide JS

A jövő – az A330-asra épülő többfeladatú gép

A 14 darab A330-asból 7-8 gép lát majd el állandó, napi légiutántöltő feladatokat, a többi pedig katonai, illetve kereskedelmi szállítási feladatokat végez majd.

Szükség esetén 30 napon belül az összes repülőgép visszaállítható katonai szolgálatba.

Úgy tűnik, az Airbus térhódítása a katonai megrendelések terén is komoly kihívást jelent a Boeingnek. Készülőben van az első kimondottan katonai alkalmazásokra tervezett Airbus is, az A400M szállítógép, amely a régi, rendkívül sikeres és népszerű C-130-as szerepét venné át, persze felülmúlva annak képességeit.


Highslide JS

Az Airbus első igazi katonai gépe az A400M (a kép forrás a defencetalk.com)

A sárkányszerkezet 30 százaléka kompozit anyagokból készül, közöttük a szárny főtartója is, amely szénszálas kompozit. A szerkezet statikus terheléspróbái már március vége óta zajlanak.

A képek forrása: az angol Védelmi Minisztérium honlapja.

Ajánlott linkek:
Korábbi anyagunk az amerikai tenderről
Az Air Tanker honlapja

paintair_seta.jpg

Címkék: hirek    katonai    külföld

2 hozzászólás

  1. Repülni jó » Megfúrták az Airbus üzletét Amerikában

    2008. június 22. @ 14:35

    […] Korábbi anyagaink: Az Airbus tankergép ujabb sikere […]

  2. Repülni jó » Folynak az A400M tesztjei

    2008. június 27. @ 08:19

    […] Korábbi anyag: Az Airbus tankergép újabb sikere […]

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL