A mutáns öszvér, V-22 Osprey

Sokan álmodtak róla, mérnökök, katonák, mentősök, civilek. Egy olyan repülőgépről, ami képes függőlegesen fel- és leszállni. Ami olyan gyorsan és olyan fogyasztással repül, mint egy légcsavaros gép.

Highslide JS

Az álom sok munka, pénz és vér által megvalósult. Az Osprey avagy Halászsas nevet kapta. A fejlesztése 1981-ben kezdődött, bár létezett már előtte is egy pár próbálkozás. A teljes méretű gép tervezését 1986-ban indították útjára. Nehéz volt megszelidíteni ezt a csodás madarat. Az első hat prototípusból kettő megsemmisült, majd még kettő, ami 19 tengerészt is magával vitt a mennyei légterekbe. Ráadásul 2005-ig 50 milliárd dollárt emésztett fel ez az álom.

Highslide JS

De mire is jó? Függőleges fel- és leszállás. Könnyen belátható, hogy milyen előnyökkel jár ez. Nemrég itt a repülnijón láthattunk meghökkentő képeket, arról, hogy mire képes egy mentőhelikopter szakavatott pilóta kezében. De ez az Osprey azon tulajdonsága is, ami a legtöbb gondot okozta. A két 12m átmérőjű, egyenként 6150 LE-vel megáldott hajtómű által forgatott rotor szelén támaszkodó gép igen kiszolgáltatott és ingatag. A pilótának észnél kell lenni, minden mozdulata választás siker és kudarc között.

Highslide JS

De ha egyszer felemelkedett, rotorjait és hajtóműveit előreszegezve, egy helikoptert megszégyenítő száguldásba kezd. Maximális sebessége 509 km/h. A célját elérve, ismét helikopter üzemmódban leszállva megszabadulhat terhétől, ami 32 katona, vagy 6000 kilogrammnyi szállítmány.

Highslide JS

Egy Osprey 70 millió dollárba kerül, és előreláthatólag 460 darabot gyártanak majd belőle. Jelenleg évente 11 db. készül, de 2012-re ez a szám elérheti a 48 db.-ot is.

Mindent összevetve, ez egy igen kifinomult és bonyolult gép. Talán egyszer Magyarország egét is hasítja majd, szigorúan légibemutató céljából.

Korábbi ritkán látott gépek:
Daru az égből
Twin Otter feltámadása

Ajánlott link:
V-22 Osprey

Címkék: helikopter    katonai    külföld    lélegzetelállító

8 hozzászólás

  1. Somos Inci

    2008. március 18. @ 12:24

    Gratulálok, sok puszi: inci

  2. Repülni jó » Késik az új orosz regionális jet szállítása

    2008. március 26. @ 12:13

    […] Korábbi repülőgépes anyagaink: Vizről sugárhajtással felszállva Utasszállitás ötszörös hangsebességgel A mutáns öszvér […]

  3. Repülni jó » Helyből felszálló tíz személyes repülőgépek

    2008. július 5. @ 12:55

    […] Korábbi anyagunk a helyből felszállókról: A mutáns öszvér, V 22 Osprey […]

  4. Repülni jó » Száll-oda, ahova akarod

    2010. február 19. @ 11:53

    […] anyagaink: A mutáns öszvér Daru az […]

  5. Repülni jó » Új elvű személyi légi jármű a láthatáron

    2010. november 29. @ 18:48

    […] Korábbi anyagaink: Jön a rombuszszárnyú utasszállító A mutáns öszvér, a V22 Osprey […]

  6. Repülni jó » Repüljön konnektorból

    2011. június 21. @ 18:06

    […] anyagaink: Száll-oda ahova akarod A mutáns öszvér V-22 Osprey Napfénnyel repülő repülőgép szűzrepülése Vizreszállás kényszerből Felavatták a világ […]

  7. Repülni jó » Párizs 2011 – Eurocopter X3, helikopter szárnyakkal

    2011. június 22. @ 22:12

    […] Korábbi anyagaink: Az aprócska villanyrepcsi Egy másik hibrid légijármű, a V22 Osprey […]

  8. USS Ford repülőgéphordozó, Trump elnök százezer tonnás üzenete a világnak - Repülni Jó

    2017. július 25. @ 13:48

    […] repülőgépen érkezett. Amely most a távolság miatt nem az elnöki helikopter, hanem egy V-22 Osprey billenőrotoros repülőgép volt, mert az elnök rövid távú szállító eszközeit a […]

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL