Első repülésem

Kétféle első repülés jöhet szóba. Az abszolút, amikor először szakadtunk el valami repülőeszközzel a földtől. A másik, mikor valamilyen új, addig még ismeretlen repülőeszközzel először történik velünk ugyanez. Várjuk a rajongók és izgulók saját élményeit a hozzászólásokban, mert Repülni JÓ. Két élmény kedvcsinálónak.

Hetvenes évek közepe, egyetemista lány meséli: Egy hónapot dolgoztunk, hogy augusztusban abból a pénzből stoppal bejárjuk Bulgáriát, hegyek, tenger, szabad élet. A fiummal jegyet vettünk a MALÉV szófiai járatára. Addig soha nem jártam még repülőtéren, a beszállás ma már unos-untalan ismert lépései hidegen hagytak, a repülőgép ülésébe bekötve magam fogott el egy enyhe szorongással vegyes izgalom. TU – 134 gép szárnya mögött ültünk közvetlenül, fium nem engedett az ablakhoz, mellette ülve azért láttam az ablakon át a szárnyat.

Highslide JS

Felbögtek a hajtómüvek, mintha puskából lőttek volna ki, felszálltunk és én nem tudtam levenni a szememet a szárnyról. Állandóan remegett, szinte integetett, letörik, letörik, letörik dolgozott bennem az ideg, a kezem szinte hozzánőtt a karfához. Majd mind a kátyus uton a szekér, aprókat zuhantunk, még ez is. Fium meg csak dumált, dumált, hogy milyen kicsi Pestet lát alattunk, örömködött, aztán stabilizálódótt minden, a szárny már nem remegett, ebédet hoztak, bort ittunk hozzá, vöröset, majd az utasok felálltak, én az ablak mellé ültem.

Néztem alattam a hegyeket, később a Dunát, fülemben éreztem, hogy a gép süllyed, a szárny megint integetett, már bátortalanul magamban visszaintegettem neki. Mikor a leszállás vége felé a házak és a fák oldalról szinte majdnem beköszöntek az ablakon, újra torkomban dobogott a szivem, de a kerekek gyorsan betont fogtak és az utasok mint a szinházban, tapsoltak.

Az egészben a gyorsaság tetszett, egy óra alatt értünk oda, amit különösen felértékeltek a hazafelé megtett kétnapos vonatút hányattatásai.

Ezredfordulón, egy ujságiró meséli: Repülőnap volt Dunakeszin, befértem annak a MALÉV Boing 737-esnek a pilótafülkéjébe, mely lecsapásokkal kápráztatta el az ottani közönséget. A pilótafülke ajtaján belül lehajtott ülésen ültem, a mintegy húsz-huszonötperces repülés teljes ideje alatt kezemmel támasztottak ki a lábamat, többször attól féltem, hogy egy manőver közben “besegitek” a pilótáknak a vezetésbe.

A rövid út csupa izgalmat kinált. Esett az eső, Dunakesziig felhőben repültünk, majd a lecsapások idejére szerencsére bevillant a nap. Háromszor húztunk át a füves kifutó fölött, kétszer kinyitott futómüvel, egyszer nélküle. Ekkor a pilótafülkében szinte minden vörösen villogott, közben erőteljes hang ösztönözte a pilótákat az emelkedésre, akik most kivételesen nem fogadtak szót.

Highslide JS

A lenti világ, a közönség minden áthúzás után egyre tömörebb lett és egyre jobban érezhető volt az emberek kontaktusa a géppel. A búcsúbillegetés után Farkashegy felé vettük az irányt, a nap meg végleg kisütött, Fahegyen alattunk tisztes távolban azért élénk volt a vitorlázó élet, csavartak felfelé rendesen a termik lovagjai. Majd Ferihegyről ránk szóltak, hogy igyekezzünk két leszálló gép közé beférni.

A mutatványt többször átéltem repülőnapokon a földön, a lecsapó gép szinte magához húzott, a búcsúbillegetés után pedig ahogy mondani szokták, megállt a kanál a levegőben a közönség áhitatától.

Várjuk az első repülésekről szóló hozzászólásokat!

Címkék: első repülésem

7 hozzászólás

  1. Putyin

    2008. február 12. @ 10:09

    Sziasztok!

    Ez még a 80-as évek vége felé volt, ha jól emlékszem 15 éves lehettem, mikor az első repülésem megvolt. Sokat repülőszimulátoroztam akkor a ZX Spectrumon, apám úgy gondolta, hogy akkor itt az idő kipróbálni előben is kicsit a repülést. Apám két kollégája Dunakeszin repült vitorlázó gépekkel, velük megbeszélte, hogy felvisznek egy picit.

    Jött is a nap, apám kivitt a reptérre. Talán jobban izgult mint én. 🙂

    Indulás előtt beültettek a Góbé első ülésébe, bekötöttek, aktív repülők elmondták, hogy melyik műszer micsoda, mire kell figyelni stb. Ez a kép olyan élesen megmaradt bennem, szinte látom mint egy filmet. Aztán beült mögém az oktató, alul bekötötték a kötelet, kabintető becsuk. A torkomban vert a szívem. Nincs mese, most felszállunk! 🙂 Aztán egy igen rövid nekifutás után már emelkedtünk is felfelé. Hihetetlen csend volt, miután a kötelet leoldottuk.

    A szelet lehetett csak hallani, lent apró autók mentek, a gép szépen siklott. Oldalt a lábamnál libegett picit a vászon, néha lehetett hallani, ahogy mozog a gép szerkezete. Mintha az ember egy másik világba csöppenne. A lenti dolgok nem voltak többé érdekesek, csak a repülés számított. Megkaptam a gép irányítását, amit akkor el sem akartam hinni. Követtem az utasításokat, amik hátulról érkeztek a fordulásra és egyéb dolgokra vonatkozóan. Elcsíptünk egy kis termiket, tettem benne pár kört, kis bedöntéssel, majd a hosszúfalon mentünk tovább, aztán a harmadik és final. Féklap ki, ereszkedtünk lefelé és ismét megnőttek a tárgyak, az emberek, én meg éreztem, hogy repülni akarok örökre.

    Sokat jártam ki aztán Dunakeszire, de nagyon lassan haladt a dolog. Egész nap ment a gépek tologatása, leszállt valaki, vissza a starthoz, hidegben, melegben, aztán délután talán egy iskolakörre felmehettünk. Mivel előrelépés, időgyűjtés években volt mérhető, eljöttem onnan, befejeztem a vitorlázó repülést, mert nekem ez lassú volt. Nagyon csalódott voltam..De a repülési vágy megmaradt örökre. A katonai repülés sajnos nem jött össze, de aztán később a motoros repülést kezdtem el, és ez most is tart szerencsére.

    Apámnak és annak a bácsinak, aki felvitt anno örök hálával tartozom azért az élményért amit az első repülés adott.

  2. Ati

    2008. február 14. @ 18:57

    Üdv. mindenkinek!

    Az első repülésem az előttem szólóhoz képest szinte tegnap volt kb. két és fél éve. Édesapám egyik ismerőse már sok éve repül és lehetőséget kaptam, hogy felmenjek vele egy rövid sétarepülésre. Egy kis UL kategóriájú Apollo Foxa van. Kellemes kis gép, kiváló sport és hobbi repülő. Tapolcán nincs komoly reptér csak egy füves kis terület ami bőven elég a le- és felszálláshoz.

    Gyönyörű koranyári nap volt, szélcsend, derült idő. Mikor kiértem a gép egyedül állt, készen az indulásra. A pilóta éppen nem volt a közelben, így hát vártam és gondoltam addig kívülről ismerkedem a géppel. Pár perccel később visszaért a pilóta is. Beültünk a gépbe, a pulzusom engem megelőzve már valahol az egekben járt, kis gurulás és iránybaállás után egy kis szünet. Majd pedig határozott gázadás, a motor felpörög és már gurultunk is. Kis pattogás a füves talajon és egyszercsak valami végtelenül síma és nyugott érzést éreztem-elemelkedtünk-életemben először.

    Nézem ahogy alattunk az árnyékunk egyre kisebb és nem tudtam hová legyek a gyönyörtől. Minél magasabbra emelkedtünk a kezdeti kis félelem annál jobban vált semmivé. A pilóta egyenként a műszerekre mutatva mondta mi micsoda én pedig vele együtt mondtam magamban és örültem, hogy ugyanazt soroltam én is fejben. 🙂 Ezek után a tájat vettem szemügyre. A Balaton-felvidék tanuhegyeit láttam és nem tudtam betellni velük. Pár perc után így szólt a pilóta: tiéd a gép.

    Én meg azt sem tudtam fiú vagyok e vagy lány hirtelen. Átvettem, egy-két óvatos mozdulat hogy érezzem milyen is vezetni és már vége is volt. A város felett ismét a pálya tengelyében voltunk és szép lassan ereszkedtünk. Az első talajérintés olyasformán hatott, mintha egy szép álomból ráznák fel az mebert. Kiszállva a gépból a pilóta így szólt a kollégákhoz: Na őt is megfertőztem repbacival! -és mennyire igaza volt. 🙂

    Hálás vagyok a pilótának, hisz nem csak hogy repülhettem és vezethettem egy kicsit, hanem mindezt rögtön egy motoros géppel tehettem.

    Azóta volt szerencsém repnapokon repülni más típusokkal és forgószárnyassal is, de valami hiányzik. Kicsit tévúton járok és nem tudom hogyan kerülhetnék a repülés közelébe szakami szempontból is. 20 vagyok így remélem egyszer rájövök mit is rontottam el és megtalálom az utam. De egy biztos, ezzel az élménnyel véglegesen a repülés szerelmesévé lettem!

  3. piccola angela

    2008. február 14. @ 21:21

    Sziasztok Repülők!

    Talán furcsának fogjátok tartani, de amíg nem ültem repülőn, nem is érdekelt. Aztán amikor az első repülőútra indultam kettesben a párommal, annyira “repültem” gép nélkül is, hogy még ma sem tudom különválasztani az élményhalmazokat…

    Első és második repülésem közt alig telt el néhány hét, az első Ciprus, a második Róma volt. úgy rémlik, végigiddogáltuk az utat mindkét esetben. Tudom mondani, hogy repülőn borozni csodás. A ciprusi visszaúton -valami éjszakai járat volt, a reptéren mezítlábas, fejkendős arab nők, férfiak és sok gyerek várakozott a földön ülve…- szóval leszálláskor úgy bedugult a fülem, hogy egész aznap nem tértem magamhoz. Komolyan megijedtem…

    Manapság a drága szerelmemhez járok Firenzébe, és gyakran azon veszem észre magam, hogy végig az ablakra szegezett tekintettel utaztam. A Budapest-Firenze mindig felemelő, a visszaút persze épp ellenkezőleg…..

  4. _ev_

    2008. február 14. @ 22:13

    Repülni jó!
    De még jobb felszállni. Az a fél perc, amikor a gép a nulláról az eszméletlen sebességre gyorsul, az a pillanat, amikor a rázkódás hirtelen megszűnik, és a gyomrom a köldököm mögé süllyed ..és valóban térképpé válik a táj.

  5. Geburth Péter

    2008. március 3. @ 18:44

    Nekem 30 évet kellett várnom, hogy a repülés közelébe kerülhessek. Kisgyermekként természetesen nem vették komolyan, hogy pilóta akarok lenni, le is beszéltek róla rendesen. Mígnem az ominózus születésnapomra egy éjszakai sétarepüléssel lepett meg a párom. Ferihegy, kisgépes terminél, egy kis 4 üléses repülőgép, pezsgő a fedélzeten, lemenő nap a horizonton….

    Aztán jött a Marschall autó, mint az utaszállítókhoz, kivezetett a pályaküszöbre minket, padlógáz és fel. A pilóta (mára már barát) elkövette azt a “hibát”, hogy kezembe adta a szarvkormányt és irányítása alatt alapmanővereket, fordulókat csinálhattam az utazás közben. Innentől már nem volt megállás.

    Feladtam addigi életemet, letettem a Privat Pilóta Licence-t és létrehoztam egy céget, ami semmi mással nem foglalkozik, mint, hogy ugyan ezt az élményt elérhetővé tegye bárki számára. http://www.siraly.eu

  6. Gábor

    2008. március 25. @ 22:58

    Van egy harmadik eset is. Szerintem ez a legmeghatározóbb: amikor először repülsz egyedül. Én 1991 nyarán “mentem el egyedül” Fahegyen, Góbéval, 15 évesen. Ma is emlékszem, végigénekeltem a hosszúfal két percét!

  7. Repülni jó » Első önálló motoros repülésem

    2008. március 28. @ 14:05

    […] Korábbi anyagunk: Első repülésem […]

Szóljon hozzá!

STA TRAVEL