1923 áprilisának budapesti szenzációja a Junkers hydroplánok megjelenése volt a Gellért szálló előtti Duna szakaszon. A zárt utasterű, tiszta alumínium gépek 5 utasülésesek voltak, korabeli híradások szerint feketéllett a Műegyetem előtt rakpart az érdeklődőktől, néhányan sétarepülésre ki is próbálták a hydroplánokat.

Szomszédolásunk a régmúltban az első és azóta sajnos utolsó magyar hydroplán légitársaságra emlékezik, a Közlekedési Múzeum segítségével. S ha hiszik, ha nem, történetünkbe még a “budaörsi csata” is bekéredzkedik.

Kitűnő hétvégi családi programnak ajánljuk a Városligetben a Közlekedési Múzeum újjávarázsolt állandó kiállításának megtekintését. A vasúti terem végén pedig játékos táblák igazítják el a nagyérdeműt, ha felhajtjuk, alatta a válasz. Történetünk kapcsán bennünk a Ki szerezhet vasútvonalra engedélyt? feliratú tábla alatti válasz ragadt meg: legyen földbirtokos, kormánypárti jó kapcsolatokkal.

Gróf Jankovich-Bésán Endre legitimista parlamenti képviselő 1922 augusztusában Budapest – Zágráb, Budapest – Prága és Budapest – Bukarest légi útvonalakra kért és kapott 5 évre engedélyt és kizárólagossági jogot. Az engedélyokiratban a kereskedelmi miniszter a korban szokásos nagyvonalú állami támogatást nyújtott a kérelmezőnek. Mátyásföldön díjtalan repülőtér használatot, hozzá egy lezárható hangárt, ingyenes telekhasználatot a saját épületeknek és az első két üzleti évre államsegélyt.

Mindezt az alábbi kötelezettségek vállalása fejében: a légi járatokat az engedélyes legalább évi 280 napon üzemelteti, a posta által kívánt légiszállítást az önköltség megtérülése mellett bárhonnan bárhova elvállalja, a viteldíjak nem lehetnek magasabbak, mint a vasúti expresszvonat első osztályára szóló jegyárak kétszerese, személyzete – kivételes eseteken kívül – csak magyar állampolgár, a legfőbb tisztségviselőinek pedig legalább a kétharmada magyar legyen.

A gróf az engedély birtokában tárgyalásokat folytatott Junkers professzor vállalatával, amely elsőként épített tiszta alumíniumból repülőgépeket, és létrehozták az Aeroexpress Részvénytársaságot. A társaság pilótái között találhatjuk Endresz Györgyöt, a későbbi óceán átrepülőt, és Bánhidi Antal szerelőt. Csak érdekességként említeném, hogy a magyar állam a négy apportként behozott Junkers F-13 géphez még vett kettőt és azt a részvénytársaság rendelkezésére bocsátotta. Nem sikerült megkötni a szomszédos államokkal a légügyi egyezményeket, viszont a működést meg kellett kezdeni.

Ezért ma úgy mondanánk, hogy a gróf kilobbyzta a kormánynál, hogy a vonalengedélyeket kiterjesztették a Duna magyarországi szakaszára, a Budapest-Balaton utvonalra, és a Balaton melletti helyiségek közötti forgalomra, és egyben hozzájárultak a nem menetrendszerű alkalmi és sétarepülésekhez is. Az engedély kiterjesztésből egyértelművé vált, hogy a gépeket elsősorban vízi úszótalpakkal felszerelve hydroplánokként kívánják üzemeltetni. Az Aeroexpress a Duna jobb parti, Gellért téri szakaszán 70 méter területen hidroplán kikötőt létesített, irodát nyitott a Gellért szállóban

Új szenzációként ezüst madarak repültek a Duna felett a sétarepülések megkezdésekor, melynek célja a közönség hozzászoktatása volt a légi utazáshoz. A 15-20 perces sétarepülések nem voltak veszélytelen vállalkozások, ha hozzátesszük, hogy a vállalat a légi balesetért semminemű felelősséget nem vállalt. 1923. május első vasárnapján Mandl Samu régiségkereskedő, ki feleségével, menyével és Hugó nevű fiával repült, életét vesztette akkor, amikor a gép a Csepel szigeten, egy forduló közben sebességét elvesztve a földbe fúródott.

A balesetet az úri közönség gyorsan feledte, sikk lett az év nyarán a Junkersekkel a Balatonra légitaxizni, illetve megkezdődött a rendszeres balatoni körrepülés a Siófok – Almádi – Füred – Keszthely- Földvár- Siófok útvonalon. Előtte megnyitották a balatoni nyári repülési idényt, az ünnepség Siófokon táncestéllyel, tombolával zárult. Az Aeroexpress fenti vízi repülő kalandja kisegítő megoldásnak indult, 1924-ben a Duna vonala felett repülve a hyroplánokkal sikerült betörnie a Budapest – Bécs menetrendszerű forgalomba az osztrák légitársasággal közös járatán. Röplapok szórása, újságok vidéki városokba való szállítása, ahol 15 méter magasból dobták ki a küldeményt, szerepelt még a tevékenységben.

A vállalat a kezdeti biztató indulás ellenére nem tudott tartósan betörni a nemzetközi repülési piacra, a séta, kör és taxirepülésekből pedig nem tudott megélni. Mondják, hogy a gróf legitimista nézetei is közrejátszottak a vállalat bukásában, mert Horthy kormányzó érdekelt volt a király nélküli királyság fenntartásában, nem bocsátotta meg a legitimista uraknak az 1921 évi “budaörsi csatát”, ahol IV. Károlyt kívánták visszahozni a magyar trónra. Talán a kormányzó és köre közbenjárására maradt el a megígért államsegély, erre csak következtetni lehet abból, hogy a gróf a harmincas évek elején, miután hiába tett panaszt a kabinetirodán, miniszterelnöknél, pénzügyi, kereskedelmi, honvédelmi miniszternél, pert indított polgári bíróságnál az államkincstár ellen. Ma még nem tudjuk, egyáltalán eljutott-e a kereset a tárgyalásig….

Mióta a történetet ismerem, ha a Gellért tér előtti Duna szakaszon vagy a Balatonon járok, képzeletemben a vízről néha ezüst hydroplanok emelkednek a magasba.

……………………………………………………………
A cikk nem jöhetett volna létre, ha Barkóczy Jolán, a Közlekedési Múzeum könyvtárosa nem küldi el nekem a Múzeum 1979-80 évi évkönyvéből Rév Pál: Adatok és tények az Aeroexpress Rt történetéhez. című írását, ebből vettem át a képeket is. Mindkettőjüknek köszönet érte.